Száguldó riporterünk mindenütt jelen volt. Előadások közben és után hatalmasra tátotta fülét, és figyelt, mit szól a látottakhoz a nagyérdemű publikum. Ott pedig, ahol a közönség túl halknak bizonyult, bátran meg is kérdezte a beszélgetőket: mit szólnak ahhoz, amit láttak.

A BARBARA L. UTÁN (harmincas, szőke nő)
Nagyon kellett a végén az a mosoly! Így arról szólt nekem, hogy ilyenek leszünk, ez lesz belőlünk. De feloldással. A barátnőm szerint meg pont az ellenkezője: hogy ez mennyire ijesztő és szomorú.
Mire fogsz emlékezni az előadásból?
A végén a mosolyára. Az biztosan nagyon soká megmarad.

A HEJJGETŐ KÖZBEN (két kissrác, biciklire támaszkodva)
— Látod azt a sárkányt? A hátán? A létra tetején?
— Hú, bazeg, állati nehéz lehet!
— De a sárkányt ott fönn!
— Ja, tök jó. De az nem madár?
— Sárkány. De tök jó.
— Ja.

A KÖZÉP-EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZ ELőADÁSA UTÁN (két lány, nem mondják meg, hány évesek)
Láttam, ott kuporogtatok az első sorban.
Igen. Én rettentően megizzadtam. Meg egy reflektor egy csomószor pont a szemembe világított.
Sok mindent láttok a fesztiválon?
Néhányat. Mondjuk, kétnaponta egyet.
És miért pont ezt választottátok?
— Erről már hallottam. Vagy olvastam valahol.
— Én meg nagyon szeretem a balettot. A színházban is megnézem, meg a… hogyhívjákéket, a Szegedi Kortárs Balettet is mindig megnéztem, amíg itt voltak.
— Miért ez balett?
— Jó, mindegy, akkor nem. De tánc. Csak még gondolkodnom kell rajta, hogy ki kicsoda volt. Vagy lehet, hogy utánanézek a mitológiai történetnek.
— Lehet, hogy előre kellett volna.
— Lehet, de így is tuti jó volt.

MÍG OLEG ZSUKOVSZKIJ ÉNEKEL (tizennyolc körüli, mélyen dekoltált lány, mellette rövidnadrágos srác. Súgdolóznak)
— Mit mond?
— Nem tudom.
— Nem azt, hogy atyec? Az apa.
— Nem tudom.

OLEG ZSUKOVSZKIJ ELőADÁSA UTÁN (egyetemistaszerű lány. Valószínűleg bölcsész)
Egy kis madárember, nem? Csudás, komolyan. Már az elején, ahogy bejött, és nézett, ha úgy marad, és ez az egész egy órán át, nekem az is oké. Komolyan beleborzongtam.

A THEATER TETRAPILOKTOMIE ELőADÁSA KÖZBEN (egy női hang valahol mögöttem)
Az most igazi pálinka? Még be fognak rúgni itt nekem.

A HÓLYAGCIRKUSZ ELőADÁSA UTÁN (huszonéves fiú, nadrágjára tűzve sárga Thealter-igazolvány)
Szerintem ez az igazi színház. Hogy zenélnek, hogy énekelnek meg minden egyszerre. Hogy mindent tudnak.
Most láttad őket először?
Dehogy, szerintem minden előadásukat láttam már. Pesten. De amiben ennyi a zene, azt nagyon sokszor meg lehet nézni. Ez nem olyan, hogy láttam már, akkor megvagyok vele. Olyan inkább, mint egy jó lemez: ha olyan hangulatban vagy, akkor ezredszer is hallgatni akarod, mert segít átélni azt a hangulatodat. Érted?
Igen.

A NÉGYHANGÚ OPERA UTÁN (szerelmespár)
A vörös csaj nem volt benne a József és testvéreiben is? Olyan ismerős volt az árnyéka.

AZ URBÁN ANDRÁS TÁRSULAT ELőADÁSA UTÁN (kócos srác, a fesztivál önkéntese)
Állati energiájuk van. Most jöttem rá, hogy a többi előadás, amit láttam, milyen kis nyuszi. Ehhez képest. Iszonyú energiával csinálták, nem? Nem is értem, hogy bírták. Én a felénél kidőltem volna. Állati.
Mi tetszett benne még?
A hal. A jégkockában. Az nagyon szép volt: mint egy filmen.

A HONVÉD KAMARASZÍNHÁZ ELőADÁSA UTÁN (bajszos, enyhén kopaszodó későharmincas)
Én is erdélyi vagyok. Pontosabban az apám. Kolozsvárt született, a Görögtemplom utcában laktak. Negyvennyolcban jött át a családjával. Amikor lehetett, mindig mentünk haza a rokonokhoz, meg aztán egyetemista koromban én is vittem gyógyszert meg könyveket, tudod, csináltuk ezt páran akkoriban.
Főleg a személyes emlékek miatt tetszett az előadás?
Nem tudtam másképp nézni. Láttam, körülöttem másoknak is tetszett, olyanoknak, akiknek biztos nincsenek ilyen emlékei. De a végén, amikor az utolsó jelenetben elmentek, és aztán tálalták a kaját, komolyan majdnem elsírtam magam.

PAVEL VANGELI MARIONETT-SZÍNHÁZA KÖZBEN (házaspár)
— Ugye én mondtam, hogy hozzuk el a gyereket!
— Jó, de honnan tudhattam volna, hogy neki való?
— Ide van írva, hogy marionett, nem?

A Bk Cie előadása közben (hatvanas, ősz halántékú férfi)
Úristen! Mozognak!

(Köszönet mindazoknak a kollégáinknak, akik személyes gyűjtéseiket, elfüleléseiket beadták a közösbe.)