Ősszel az ötödik tanévet kezded a Színművészeti Egyetem dramaturg szakán, közben évek óta vezetője vagy egy alternatív társulatnak.
Először színészhallgatókkal kezdtem el dolgozni, de ők annyira le vannak terhelve, hogy nem fért bele az idejükbe ez a fajta elfoglaltság. Ekkor találkoztam egy csoporttal, akik éppen végeztek egy színiiskolában és dolgozni szerettek volna, aztán még mások is csatlakoztak. Az első előadásunk címe Kelet-Nyugat volt.

Te írod a darabokat a társulat számára.
A Kelet-Nyugat egy nó-dráma és két másik, modern egyfelvonásos volt egy este, ezeket még nem én írtam. Ezután jött az Algebra. Adva volt hét fiatal színész, rájuk kerestem darabot, amelyben mindegyiküknek izgalmas feladata lehet, de nem nagyon találtam ilyet. Praktikus szempont az is, hogy ha a saját darabomat játsszuk, akkor nincsen probléma a szerzői jogokkal. Egy életérzésből indultam ki, a huszonévesek között tapasztalható kiábrándultságból, elkeseredettségből. Az Algebra egy éjszaka alatt játszódik, krízishelyzetekről szól, párhuzamos történetek a mai Budapestről. Megírtam a szövegkönyv első változatát és aztán ez még alakult a próbafolyamat során.

Amikor Harold Pinter a saját darabjait rendezte, rendszeresen élt azzal a fordulattal, hogy „a szerző itt valószínűleg arra gondolt”…
Valóban két másik ember a szerző és a rendező, van, hogy vitatkozom magammal, esetleg haragszom rám, vagy nem is értem próbán a szerző-magamat. Van azonban egy nagy előnye annak, ha a saját szövegével dolgozik az ember. Ha mondjuk a Hamletet rendezi valaki, akkor nem tud nem reflektálni a darab addigi játszástörténetére, még ha nem ez a fő célja, akkor is törekszik arra, hogy különbségeket mutasson fel a mások Hamletjeihez képest. Ha a saját darabomat viszem színre, akkor csak a csupasz történetre koncentrálok, sokkal szikárabb az előadás.

A THEALTERen az Arabeszk című előadásotok szerepelt.
Ezt egy francia regényből írtam, amit nagyon szeretek, A szerelem sivataga a címe, Francois Mauriac írta, akit mára teljesen elfelejtettek, pedig 1950-ben ő kapta például az irodalmi Nobel-díjat. A Nóra egyik próbáján Tabi Orsolya furcsán fésülte a haját, és ahogy ránéztem, az jutott eszembe, hogy pont így nézhet ki A szerelem sivatagának egyik főszereplője. Elkezdtem gondolatban kiosztani a szerepeket a társulaton belül, és kiderült, hogy meg tudjuk csinálni.