Volt egyáltalán THEALTER, amelyen nem vettél részt?
Valahogy úgy alakult, hogy az utóbbi két évben nem voltunk itt, de amennyire emlékszem, a kezdetektől részt vettem mindegyik fesztiválon. Sőt Tamási Zoltán rendezését, A történelem kereke című produkciót egy hónapig itt próbáltuk és a Hungáriában tartottuk a bemutatót.

Az Utolsó Vonal történetében ritkák a klasszikus darabok.
Klasszikusoknál is lehet improvizálni. Tennesse Williams Üvegfigurák című darabjába csak kicsit nyúltunk bele, bár már így is figyelmeztetett a szerzői jogvédő, hogy ennek korlátai vannak. Az átdolgozás nem érintette a darab lényegét, inkább csak felfrissítettem a szöveget. Humort próbáltam belecsempészni, pontosabban nem kívülről belevinni, hanem inkább kihozni a szituációkból. Az élet elviselhetetlen, kibírhatatlan oldalát Tennesse Williams nem kevés meghatottsággal és szentimentalizmussal mutatja be. Mi inkább ironikusan próbáljuk bemutatni ezeket a félrecsúszott életeket, arra törekszünk, hogy a néző bizonyos helyzetekben már azt se tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen. Ezért használom ezt a műfajmegjelölést: „komitragédia”, ugyanis egy komikus tragédiáról van szó, nem pedig egy tragikus komédiáról, amit „tragikomédia” elnevezéssel szoktak illetni.

Ezt akár a Piroskára is mondhattad volna.
Az Üvegfigurák tényleg hasonlít a Piroskára, amit tíz év különbséggel kétszer is játszottunk Szegeden, bár a Piroskában az elején még vígjátéknak indul a dolog, aztán néha elkomorodik, és egy idő után valamiféle egyensúly áll be tragikum és komikum között. Erre az egyensúlyra törekszünk az Üvegfigurákban is, és ugyanarra a szabadságra, ami a Piroskát jellemezte. Mint rendező azt szeretem, ha eljutunk egy olyan pontra, hogy azt az instrukciót adhatom: mindenki csináljon azt, amit akar. Ha jó volt a téli alapozás, akkor ilyenkor nem esik szét a produkció, hanem energiák szabadulnak fel a színészekben.