A piknolepszia jelenléthiányt, tudatkiesést jelent. A piknoleptikus „célja” kiszakadni az idôbôl, megbillenteni a megélt világ egyensúlyát. Eredménye a „távollétben töltött”, megbontott idô. Az elôadásban Purcell zenéje az, ami ezen kimaradt idô keresésére és vizsgálatára ösztönöz, operáiból azokat az áriákat kiragadva, melyek leginkább az angyalok „nyelvén” szólnak és a kortárs zenéhez közelítenek, összeillesztve Ágens „a barokk opera ihlette, a transzcendenst célzó áriáival.” A Purcell piknolepszia nem a hagyományos dramaturgiára épül, az elôadás meghatározó létélményeket közvetít. A nézôk belépnek a már „megkezdett”, vagy „bizonytalan idôktôl így folyó” történetbe, s mikor távoznak, akkor sem a konkrét történetet, hanem a történet érzetét, belsô ideáját viszik ki a térbôl.

A színpadon megjelenô lények és képek jelekként funkcionálnak, megjelenésükkel erôsítik vagy gyengítik az egyénre szabott történet erejét, mint valamely hamis vagy igaz „játék” döntnökei. Nincsenek csúcspontok, hiszen folyamatosan csúcspontok vannak... az emberi elme letisztult belsô vízióit láthatjuk itt, a tiszta hang extázisát. Egyértelmû, tiszta formák, kísértés nélküli állóvilágok, átlátható rendszerek, az emberi lény harmónia és egység utáni hihetetlen vágyakozásának titkos, belsô leképezése a Purcell piknolepszia.

Ágens beskatulyázhatatlan, szférikus hangja és Gergye Krisztián „a különleges jávai táncból építkezô, csak Gergyére jellemzô mozdulatsorai”, melyek a Tenebrae címû elôadásban már találkoztak, ahol is a sötétség és a Daimón problémakörét dolgozták fel, most Tasnádi József képzômûvész segítségével a „felsô világok” felé fordulnak, azt szeretnék kutatni és megjeleníteni.

(Kutszegi Csaba)