A piknolepszia jelenléthiányt, tudatkiesést jelent. A piknoleptikus
„célja” kiszakadni az idôbôl, megbillenteni a megélt világ egyensúlyát.
Eredménye a „távollétben töltött”, megbontott idô. Az elôadásban
Purcell zenéje az, ami ezen kimaradt idô keresésére és vizsgálatára
ösztönöz, operáiból azokat az áriákat kiragadva, melyek leginkább az
angyalok „nyelvén” szólnak és a kortárs zenéhez közelítenek,
összeillesztve Ágens „a barokk opera ihlette, a transzcendenst célzó
áriáival.” A Purcell piknolepszia nem a hagyományos dramaturgiára épül,
az elôadás meghatározó létélményeket közvetít. A nézôk belépnek a már
„megkezdett”, vagy „bizonytalan idôktôl így folyó” történetbe, s mikor
távoznak, akkor sem a konkrét történetet, hanem a történet érzetét,
belsô ideáját viszik ki a térbôl.
A színpadon megjelenô lények és képek jelekként funkcionálnak,
megjelenésükkel erôsítik vagy gyengítik az egyénre szabott történet
erejét, mint valamely hamis vagy igaz „játék” döntnökei. Nincsenek
csúcspontok, hiszen folyamatosan csúcspontok vannak... az emberi elme
letisztult belsô vízióit láthatjuk itt, a tiszta hang extázisát.
Egyértelmû, tiszta formák, kísértés nélküli állóvilágok, átlátható
rendszerek, az emberi lény harmónia és egység utáni hihetetlen
vágyakozásának titkos, belsô leképezése a Purcell piknolepszia.
Ágens beskatulyázhatatlan, szférikus hangja és Gergye Krisztián „a
különleges jávai táncból építkezô, csak Gergyére jellemzô
mozdulatsorai”, melyek a Tenebrae címû elôadásban már találkoztak, ahol
is a sötétség és a Daimón problémakörét dolgozták fel, most Tasnádi
József képzômûvész segítségével a „felsô világok” felé fordulnak, azt
szeretnék kutatni és megjeleníteni.
(Kutszegi Csaba)
|