Horváth Sándor filozófus, a Közép-Európa Táncszínházhoz közel álló elméletész; Magács László viszont meglehetősen gyakorlati ember: a Merlin igazgatója. Ők ketten az előválogatók: ők meg a sors döntöttek arról, hogy mely 10 előadásból áll össze az Alternatív Színházi Szemle programja. Ők mondták ki, kik idén a legjobbak.

◉ Úgy emlékszem, tavaly a háromtagú előválogató bizottságban sok volt a vita. Még abban sem értettek egyet, hogy mi tartozik az alternatív színházak közé.

HS: Én tavaly is az előválogatók között voltam. Tény, a múlt évben voltak problémák.
ML: Százan meg százfélét gondolnak erről.
HS: Most nem nagyon volt köztünk vita, csak apróságokban nem értettünk egyet, alapkoncepciójában egységes volt a válogatás.

◉ Egyeztettetek, mielőtt elkezdtetek színházba járni?

ML: Amikor megkaptuk a felkérést, valamikor talán szeptember táján,elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ki mit gondol a színházról, és az alternatív színházról. Lassanként kialakult a közös ízlésvilágunk. Nagyon korán láttuk együtt a Négereket a Bárkában, előtte is dumáltunk, utána is dumáltunk, érzékeltük, hogy ki mire érzékeny, ki mire fogékony, de egy előadáson belül. Ezek után inkább az e-mailek indultak el, aki látott valamit, amit érdemesnek, esélyesnek gondolt, felhívta rá a másik figyelmét.
HS: Nem mentünk bele semmilyen teoretikus vitába, nem is volt rá szükség. Mindketten Magyarországon élünk, régóta járjuk a színházakat. Az az előadás, amelyben formabontás van, amely képes megújulni, amely a közönséggel való kapcsolattartásnak új minőségét kutatja és így tovább, esélyes volt.
ML: Akik itt vannak, azok bonyolultabb, más, nyitottabb – lejáratott szó – sokkal européerebb módon közelítenek meg egy témát. Nekem az tetszik, hogy a Szabó Rékánál a színész táncol, a táncos beszél, és mindezt magas művészi színvonalon csinálják. Érdekesen és újszerűen, modernül és bonyolultan jelenik meg egy gondolat. Amúgy is vesszőparipám a színházi formákon való átlépés, ezért tetszett, hogy a Hudi egy hagyományos színdarabot egy vacsora keretein belül állít színpadra: ez alternatív gondolat, és alternatív megoldás a kőszínházi szokásokhoz képest.

◉ Ha egy ilyen gondolkodású előadás születik mondjuk a Katonában, meghívtátok volna?

HS: Abszolút.

◉ Mégis csupa ismerős, bejáratott név van a listán.

ML: Elképzelhető volna, hogy valaki berobban a semmiből. Ritkán születnek csodák, de készen kell rájuk állni. Ha találtunk volna egy cirkuszt vagy bármi mást, ami alternatív, meghívtuk volna. Próbáltunk nem stílus vagy művészeti típusok szerint válogatni, azt próbáltuk megnézni, mi a jó. Tudod mióta verem magam azon, hogy az én nevemhez kötődjön egy nagy felfedezés? De kialakult egy meghatározó köre az alternatívoknak. És miért maradjon ki valaki azok közül, akikről valóban úgy gondoljuk, hogy idevaló?

◉ Jó lenne egy meglepetés.

HS: Én, mivel tavaly is válogattam, nem számítottam igazi meglepetésre. Nagyjából tudtam, mit fogok kapni. Viszont nagyon fontosnak éreztem, hogy olyan együtteseket is megnézzünk, amelyeket a nevük még nem tesz esélyessé. Korábban nem nagyon jártam a Térszínházban, most mégsem bántam meg, hogy elmentem. Másrészt hiába elismert művész valaki, ha az aktuális produkciója nem üti meg a mértéket. Juronics Tamás nagyon tehetséges, de a Tybalt című idei koreográfiája elhibázott. Nem mondhatom azt szeptemberben, hogy a Juronicsnak mindenképpen ott kell lennie. Csak akkor lehet ott, ha az előadás működik, dramaturgiailag fel van építve, az illesztékek össze vannak rakva és így tovább. Közben nagy örömeim is voltak. Hosszú-hosszú idő után az egyetemi színjátszásban újra elkezdődött valami. Három nagyon izgalmas előadást láttam. Annyira egyik sem volt érett, hogy itt lehessen, de ha kétszer ennyi előadás lehetne, és két hétig tartana a fesztivál, biztosan meghívjuk őket. Köztük is a legjobbat Benkő Imola rendezte, Mrożek Özvegyek című darabját a Focus Műhellyel. Ők tényleg csak a mezőny erőssége miatt nem fértek be, de Imola rendkívül ígéretes, tehetséges rendezőnő. A másik egy debreceni előadás, Öngyilkosdi a címe, a KonzervArtaudrium adta elő a rendező, Halmi Gábor frenetikusan jó, saját szövegét. Náluk épp ez volt a baj: annyira jó volt a szöveg, hogy nem tudták igazán kijátszani minden poénját, minden szintjét. És végül láttam Szombathelyen egy reneszánsz típusú commedia dell’arte-t. Az is ott billegett a határon, végül sajnos nem fért be. De biztos hallunk még mind a három társulatról.
ML: Javasolni fogjuk a szövetségnek, hogy a legközelebbi fesztiválra legyen egy „a jövő” vagy egy „majdnem” kategória, ami a versenyen kívül marad: akkor a fiatalabbak, a még nem készek is bekerülnek a közegbe, fény vetül rájuk, de nincsenek kiszolgáltatva annak a helyzetnek, hogy Bozsik Yvette-tel, Zsótérral hasonlítják össze őket. Ha erőszakosan versenybe szorítanánk ezeket a produkciókat, könnyen a sárba tiporhatnák őket.

 ◉ Térjünk át a konkrétumokra. Hány előadást láttatok?

HL: Én több mint száz előadást néztem meg az idén. Hetente háromszor színházba mentem. Már csak azért is szükség volt erre, mert tavaly hárman voltunk előválogatók, most ketten, és megegyeztünk benne, csak olyan előadás jöhet, amit mindketten látunk. Ha valami potens előadásra találtam, rögtön jeleztem Lacinak, és ő ment, megnézte.
ML: Nem számoltam, körülbelül fele ennyit láthattam. Magamhoz képest rendes voltam, hisz normális körülmények között elég lusta vagyok, és nagyon szelektálok.

◉ A budapestiek esélyesebbek?
HL: Nagyon sok helyen voltam vidéken. Lementem a Pécsi Egyetemi Fesztiválra, többször voltam Miskolcon, Szolnokon, láttam szegedi előadásokat. Egyetlen nagyon szigorúan betartott kritériumunk volt: megegyeztünk, hogy csak olyan együttest engedünk a versenybe, amelyről egyetértünk: itt a helye. De csak egyszer fordult elő, hogy én ragaszkodtam volna egy társulathoz...
ML: Én meg kajabáltam, hogy ne!

◉ Mi volt ez?

HS: Nekem igazán tetszett a Maldoror énekei című előadás a Fehér Ferivel, Gergye Krisztiánnal, Ágenssel, Lacinak viszont más volt a véleménye. De fordítva is előfordult ez, én Kocsis László, „Szunyog” butoh-előadását, a Napszámost még éretlennek, korainak gondoltam. De őt legalább egy másik fesztiválra meghívták. Ez megnyugtatott valamennyire.
ML: Akikben egyetértettünk, felkerültek a listára, a többiekről beszélgetni kezdtünk, kialakult a diskurzus, ami nem általában a művészetről szólt, hanem adott produkciókról. Én azokat az előadásokat kerestem – és ez egy nagyon felszínes válasz arra, hogy mi az alternativitás –, ahol sokféle művészeti ág egyenrangúan működik együtt. Például a Rókatündérek, Goda Gábor rendezése azért tetszett mindkettőnknek, mert annak két egyformán erős oldala van. A hibáit is látom persze. Pataky Klári koreográfiáját, a Hull az elsárgult…-at is élveztem, ez az évad táncelőadásai között egy nagyon könnyed, nagyon üde színfolt. Ez is csak a többihez képest nem került be.
HS: Pedig jó. Ott táncol a groteszk és nem groteszk határán.
ML: Kun Attiláról is sokat beszéltünk; a Trafóban és a Merlinben is volt egy-egy előadása. Zsótér Sándor kecskeméti rendezéséről, az Adrienne-ről is hosszan töprengtünk.
HS: Csak azért nem került a listára, mert a Bárkában a Stuart Máriát erősebbnek gondoltuk.

◉ Végül nincs itt.

HS: Nem tudott jönni, ahogyan a Krétakör sem. Mi, biztos, ami biztos, kicsit többet neveztünk, mint a tőlünk kért tíz név, éppen azért, hogy ha valamilyen technikai akadály merül föl, valaki nem tud eljönni, azért ne fogyjon el a mezőny. Nem talált helyet az Artus, pedig a Rókatündérek az év egyik legjobb előadása. Kimaradt a KZ Oratórium, amit Vándorfi László rendezett és Ladányi Andrea koreografált – nekik is technikai problémáik akadtak.

◉ Szerintetek tehát a műsorban lévők és a fenti négy előadás az év 14 legjobbja?

ML: Szerintünk igen.
HS: Egyértelműen igen.
ML: Igazságtalanság is lehet ebben… közben meg így helyes, a válogatásnak szubjektívnak kell lennie. Az idei programot nyugodtan elfogadnám a Merlin egy évadának. Ha ez a társaság ott játszana a Merlinben, akkor az két éven belül nagyon húzós hellyé válna.
HS: A magam részéről vállalom a felelősséget azért, amit válogattunk, ajánlom mindenki szíves figyelmébe. És bárkivel nagyon szívesen leállok vitázni, hogy egy-egy előadás miért van itt.