„RENDKÍVÜLI VARÁZSÁNAK LÉNYEGE ABBAN REJLIK, HOGY MINDEN DARABJÁHOZ A VÁRATLANRA VALÓ VÁRAKOZÁSSAL ÜLÜNK LE. AZ ÍRÓ TISZTELEG MOST ÍRÓTÁRSA ELŐTT: SOHA NEM TUDJUK, MI A CSUDA FOG TÖRTÉNNI SZÍNPADÁN A KÖVETKEZŐ PILLANATBAN.”

Fent idézett angol drámaíró, David Hare szavai a színész, rendező, a színház megújítására törekvő írótársához szólnak: Pintérhez. Pontosítsunk: Harold Pinterhez, az angol abszurd dráma atyjához. Talán nincsenek véletlenek, amennyiben Hare szavai tökéletesen illenek egy magyar drámaíró-színész-rendezőre, aki szintén fejébe vette, hogy új színházat teremt. Történetesen Pintérnek hívják őt is. A Pintér Béla és Pinter Harold közötti negyven év semmit nem változtat a színi világhoz való meglepően hasonló hozzáállásukon. Ők az állandó keresők, céljuk a színházi nyelv újból és újbóli megújítása – a formaújítás. Egy apró, de fontos különbséget azonban ki kell emelni: a magyar Pintér munkáját saját csapata viszi sikerre.

A társulat tagjai fiatalok, modernek, alternatívok.
Sikeresek, termékenyek, szabadok.

Mielőtt vezetőjükké vált, Pintér Béla hazai független társulatokban játszott tíz éven át. A színészi játék mellett most ő maga írja és rendezi is darabjaikat. Népi rablét, Kórház-Bakony, A sehova kapuja, Öl butít, Parasztopera és Gyévuska című művei folyamatosan műsoron vannak. Soha sem improvizálnak, de folyamatosan próbálják éppen futó darabjainkat is, és a próbákon előadásaik alakulnak, változnak. Komolyan veszik, hogy ők a pillanat művészei.
Pintér darabjait pontosan az a kettősség jellemzi, mely a színház legősibb sajátja. Egyfelől magukon viselik a megkérdőjelezhetetlen móricz zsigmondi „csak arról lehet írni, ami fáj, ami megsebzi az embert” igazságot. Komor, nehéz darabok ezek. Másfelől alap elemük az ironikus humor. Az idei fesztiválra legutóbbi darabját, A sütemények királynőjét hozza el a társulat.

„A történet egy sérült család sérült gyermekéről szól – mondja Pintér – és a következő kérdést veti fel: Van-e szabadulás ennyi sérülés elszenvedése után? Úgy gondolom, hogy a szabadulást maga a színház hozza. A jó előadás katarzisa feloldoz, tehát gyógyít. A tragikum és a humor közötti egyensúly fenntartására törekszünk. Számunkra ez jelenti a harmóniát. Való igaz, A sütemények királynője eddigi legsötétebb tónusú darabunk. Azt gondolnánk, hogy a 21. század szókimondó világában már nincs olyan dolog, melyről ne mernénk beszélni. Ez így is van: mindenről lehet beszélni, csak az a kérdés, hogyan.”

Pintér a művészet újbeszél nyelvét választotta a családon belüli erőszak, a brutalitás és mocsok létező jelenségének megmutatására, közönsége nyugalmának felpiszkálására. E nyelvet tanulnunk kell, mert egyedi, eddig nem „beszélt” kifejezőeszközökkel dolgozik, de csak annyi köze van az orwelli újbeszélhez, hogy a darab 1984-ben játszódik. A „pinteri” váratlan jelző megilleti a színteret, a dramaturgiát, és a színészek teljesítményét is. Az előadás kis forgószínpadon zajlik, melyet félkörben vesznek körül a magasított ülések. Cirkuszi porond és szinte elviselhetetlenségig szűkített, magasított aréna. A dramaturgia szerves részeként újra és újra, mintegy kórusszerűen, citera muzsika csendül fel. Az alakításokat említhetnénk, mint habot azon a bizonyos tortán, ha nem sejtenénk, hogy azon a bizonyoson valami egészen más van. „Ritkán látható mostanában ennyire hibátlanul őszinte, fals melléfogások nélküli színészi játék” – jelentette ki Bodolay Géza színirendező a darab pécsi bemutatóját követően. – „Az amatőr-nemamatőr fogalompárt Pintér Béla előadásai értelmezhetetlenné teszik.”

A formaújítás utáni vágy mindannyiunkban él. Megtelünk a megszokottal, a ránk telepedett adottal. Kedvet kapunk égszínkékre festeni a falat, kobaltkékre a gerendát. És ha nem is visszük véghez merész álmainkat, kíváncsian lessük a bátrat, aki megteszi. Valahogy így fordítanám le a „más-színpad” mibenlétét. Az általa használt színházi nyelvet Pintér Béla a következőképpen írja le: „Nem absztrakt és nem is klasszicista. Tudatosan naiv.” Most megállhatunk a kék fallal szemben. Megnézhetjük, hogy mutat.

Július 21-én, csütörtökön, a szegedi Mars téren.