A klasszika-filológia évtizedek óta egyik legnagyobb, legmegrázóbb felfedezése volt nemrégiben, amikor Szíriából előkerült Plutarkhosz jól ismert, eddig teljesnek hitt műve egy újabb részlete. Ebből fény derülhet arra, hogy Julius Caesar miért tervezte, törvényt hoz a kontakt tánc kötelező oktatásáról: e tervében csak a halál akadályozta meg.

„Sokak szerint a végzet váratlan, mások szerint viszont inkább elkerülhetetlen. Mielőtt a nép Marcus Brutus felé fordult, számos jel mutatta, mit rejteget a jövő. A hajnali égen sárga fény villant háromszor egymás után, Decimus, akit Albimus néven is ismertek, meghalt, és két nappal később újra életre kelt, a knidoszi származású Artemidórosz pedig egy héten át megszakítás nélkül tiszta női hangon énekelt, pedig máskor botfülűnek mutatkozott. Tizennyolcadik napján annak a hónapnak, melyet jóval később Julius havának, vagy júliusnak neveznek el, önmaguktól kigyúltak az amfiteátrum színpada körül a falba tűzött kátrányos fáklyák, többen egy óriási árnyalakot láttak meghajolni, majd ez az árny táncolni kezdett, de olyan mozgással, melyet sem a görögök, sem a perzsák, sem az allobroxok vagy más északi népek nem neveznének táncnak, legfeljebb a távoli déli földrészről valók, a tengeren túliak, akiknek viszont csupán egy lába és fehér inge van. Ekkor Caesar ötvenhat éves volt: a különös eseményekről rendben tudósították, és ő a következő éjjelt ott, a színpadon várta ki. Az árny ekkor is megjelent, könnyedén Caesar vállára lépett, majd térdét nyaka köré kulcsolva fejjel lefelé fordult, derekát ölelte át, és visszacsúszott a földre. Zene is szólt. Más árnyak a császárt háromszor megforgatták, lábukkal toppantottak.

Most, hogy Caesar holttestét már elégették a Forumon, elmondhatom: attól kezdve nem az volt ő, ami lenni szeretett volna. Ezek a mozdulatok jártak a fejében, bármit tett, bármiről beszélt vagy gondolkodott. Cinnának is beszélt erről, aki ennek hallatán igencsak felbátorodott.”

BAÁR MADAS ELEK FORDÍTÁSA