A hal már hétfőn előkerült. Valamivel fél kilenc után a Régi Zsinagógában. Kint párás hőség volt még ekkor is, bent Godotra vártunk, ki tudja, mióta. És akkor jött a hal: akváriumban volt, alig élt, fulladozott ő is. Várt. Másnap megint eljött, jégtömbbe fagyva. A Régi Hungáriában lógott. Közben Csáthra gondolva megpróbáltam kiszámolni, mintegy 20 000 000 mg-nyi vízbe volt fagyasztva. Ekkor már halott volt, utolsó gondolata nem volt, a halak lassan halnak. Próbálták megsütni egy gázos disznópörzsölővel, de nem ment, még csak meg sem főtt, azt hittük, örökre vége.
De aztán szerda este megint fölbukkant. Három zseniális elektrozenebohóc zajongott a Hungáriában. Egy svájci hanggépezet zakatolt, és akkor fölbukkant. Hátul a vásznon. Egy szép halacskás nótára vokálozott a compagnie drifttel. Egy dalocskára, ami róla szólt. Lehet ennél szebb hal-halált kívánni: meghaltam tegnap este, de ma este már magamról énekelek.
A halat egyébként először az 1995-ös fesztiválplakáton láttam. Egy ballonkabát hajtókája alól siklott elő.
Csütörtök este van, lapzárta. Ilyentájt szokott jönni a hal. Pszt!