Gyermekkoromban sokszor játszottam azt a kiságyból kifelé bámulva, hogy a régi, berakásos ajtó, annak rámái egy négyágú villát formáznak. Akkor is tudtam, hogy az ott nem villa, csak akkor még inkább akartam, hogy villa legyen, és az is volt. Néha visszaugrott rámának, de nem sokáig.
A felnőtteknek sokszor ezek a kezek csak kezek, a gyerekeknél ez könnyebben működik – mondja Siklósi Gábor, zenész, mesélő, tervező. A Figurina meséje alatt addig nem is volt gondom, amíg az ősrobbanást formázta meg hat kéz, a Káosz anyaggá lett, a porfelhők csillagokká, majd galaxisokká sűrűsödtek. Az egyik neve ma Tejút, s annak egyik spiráljában él egy csillag, melyet lakói – így mondom, mert annak a csillagnak nincs határa – Napnak neveznek. A Nap harmadik bolygóján az élet kialakulásának valószínűsége matematikailag elhanyagolható, nem csoda, ha mire az értelemre fordul, sárkányok és lidércek lakják. A Sárkány meg a Lidérc meg az Ember egyidős. Önmagával.
Érdekes, hogy ez a műfaj, a kézjáték, mely már az emberi fejlődés legkorábbi szakaszában működhetett, mennyire filmszerű.
Az előadásban lehet „vágni” – mondja Siklósi. A műfaj sajátja ez, tehetnénk hozzá. Nincs átöltözés, bábcsere, függöny.
Kiságyból villát már nem látva, kíváncsi lennék, hogy vannak ezzel a mostani bábszínházba járó gyerek.
Nincsenek bökkenők – mondja a rendező. – A gyerekeknél még a fakanál nagyon könnyen lehet fejkendős anyóka a tárgyjátékban, s így van ez a kezekkel is.
A Figurina csodálatos játéka arra döbbent rá, hogy tanuljunk meg egyszerűen játszani és játszatni, csodákat láttatni. Történetet, Mesét és Békét meg Reményt teremteni: csupasz kézzel a tűzrakás és a barlangfal között.