Civilek vagyunk.
Ez szerencsére ma már nemcsak „nem-egyenruhást” jelent, hanem a szó eredetéhez hasonlóan polgárit – igen, barátaim! –, vagy még inkább nem-hivatásost.
Egy alulról – jujj! –, önkéntes alapon, közösen vállalt értékek mentén szerveződő, demokratikusan működő közösség tagjaként civilnek lenni – jogi besorolás is, törvényileg meghatározott kívánalmak alapján, ellenőrizhetően.
Civil ugyanakkor nem csak bírósági ellenjegyzéssel lehetsz.
Mert civilnek lenni biztosan lelkialkat, stílus, talán neveltetés, kívül- és hozzáállás, életforma és világszemlélet is egyben – és mint ilyen, alkalmasint lehet tiszteletre méltó elvhűség, megmosolyogtató, naiv (vagy annak tűnő) csetlés-botlás, talán az egyszeri és megismételhetetlen értelmét firtató útkeresés, a még el nem veszített világjobbító lelkesedés, a Földért, a jövőért, a gyermekekért érzett felelősség, áldozatvállalás, együttérzés az elesettekkel, irigylésre méltó függetlenség vagy elbizonytalanító kiszolgáltatottság, és persze alkalmanként tehetetlenségérzetből fakadó düh, ne adj’ Isten a kívül rekedtség érzéséből adódó sértettség, esetleg az idő előrehaladtával a külső, valamilyen formában intézményesített háttérre, a hosszú távú biztonságra való sóvárgás.
Mindez persze innen nézve, mondhatni kívülről, a pálya széléről.
Aztán lehet a nem civilek oldaláról is sokminden: kívülállók idegesítő fontoskodása, felesleges zavarkeltés, a demokrácia oltárán nagylelkűen meghozott áldozat, drága mulatság, néhány újabb éhes száj az azonos, esetleg csökkenő méretű tortára és még sok minden más.
De nem lehet például igénytelenség, nemtörődömség, fafejűség, elvakultság vagy ilyen-olyan ügyeskedés.
Civilnek lenni természetesen nem egyenlő azzal, hogy az ember, szabadidejében vagy életformaként, egyesületesdit játszik, hiszen egyesület nélkül is lehetsz civil.
Civilnek lenni valójában nagyon is felnőtt, nehéz dolog. Mondhatni, felvállalt, hosszú távú elkötelezettség.
Ugyan mindannyian civilnek születünk, de civilnek maradni – azzá válni – néha igen bonyolult, nyaktörő mutatvány, valóságos csoda.
Civilnek – és nem tapasztalatlan zöldfülűnek, tájékozatlan ámátőrnek, élhetetlen lúzernek vagy hasznavehetetlen léhűtőnek, sunnyogó szürkeembernek.
De hagyjuk az elméletet. Legyünk konkrétak, ha már.
Ha kérdeznek, mondjuk el, mit, miért, hogyan, miből.
Időnként úgyis kérdéseket teszünk fel magunknak is – és hagyunk megnyilatkozni másokat is a tevékenységünkkel kapcsolatban.
Az ugyanis, hogy nem-hivatásos vagy, nem ment fel a felelősség alól, ha kutyaütő is egyben. És az, hogy valamit évek, évtizedek óta, nap mint nap – ugyanúgy – teszel, nem biztosíték rá, hogy jól is teszed. Az idő nem igazol. Más a dolga.
És bár a világ változik – vagy nem –, és benne az emberek is – vagy nem –, az a dilemma mégiscsak dilemma maradt, hogy feltétlenül jó, hasznos vagy értékes-e egy eszme, amit sokan követnek, egy dolog, amiben sokan vesznek részt, egy művész, akit sokan bálványoznak – vagy egy rendezvény, ami tömegeket vonz.
De feltehetjük a kérdést fordítva is: lehet-e értékes, támogatandó, vagy legalább megismerésre méltó valami, amire „csak egy szűk réteg kíváncsi”?
Igen, kedves barátaim, jelen esetben Önök, Ti – szakmabeliek és laikusok, a fesztiválhoz alkotó- vagy önkéntes munkájukkal, szakértelmükkel hozzájáruló munkatársaink, fellépőink és nézőink – vagytok ez a csak szűk réteg.
Nem tudunk mindenkinek megfelelni, minden igényt kielégíteni – ez nem volt, nem is lehet a célunk –, de szeretnénk jól csinálni, amit csinálunk. Megtisztelő számunkra a jelenlétetek és szeretnénk tudni a véleményeteket.
E hosszas, körülményes, talán kissé unalmas okfejtés célja leginkább az, hogy arra kérjem Önöket, Benneteket: tudassátok velünk élményeiteket, benyomásaitokat, jó és rossz tapasztalataitokat, kritikátokat, kérdéseiteket, kétségeiteket, ötleteiteket a fesztivállal kapcsolatban.
A nyilvánosság, a véleményformálás fontos dolog. Azokra is kíváncsiak vagyunk, akik visszajáró vendégeink, és azokra is, akikkel most találkoztunk először. A jelenlévőkre. Névvel vagy név nélkül, jeligével – mindegy: osszátok meg velünk gondolataitokat az elkövetkezendő néhány napban. A fesztivál központi helyszínén, a Régi Zsinagóga udvarán mindig találtok tiszta papírt, tollat és egy ládát. Rögtönzött, nem professzionális és nem reprezentatív közvéleménykutatásunk gyöngyszemeit – amennyiben el tudjuk olvasni őket, és szerzőjük ezt kifejezetten nem tiltja meg – szeretnénk közkinccsé tenni honlapunkon, illetve a fesztiválújságban.