„Mit szerettem bennük?... A nemzeti értéket: a tehetséget.
Azt a másságot, amit oly nehezen tűrnek, tolerálnak nálunk…”

A fenti válasz Bácskai Mihály szájából hangzott el, aki a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatának alapító atyja, arra az újságírói kérdésre felelve: Mit kedvelt igazán a tagozatos diákokban?
Miska bácsi – ahogy tanítványai hívják – Várkonyi Zoltánnak, a Színház- és Filmművészeti Főiskola egykori rektorának 1974-ben elhangzott nyilatkozatán felbuzdulva hozta létre a szentesi gimnázium jövőre már 30 éves irodalmi-drámai tagozatát. Várkonyinak azzal volt gondja, hogy kevés volt akkoriban a színész, ezért a rádió, a televízió és a színházak is ugyanazokat a művészeket foglalkoztatták, ami fásulttá tette őket. Problémának érezte azt is, hogy a főiskolára nem megfelelően beszélő, éneklő, a színpadon csak csetlő-botló diákok érkeztek. Ellenszerül megálmodta a középiskolai színész előképzést, amely elegendő számú, és megfelelő tudású fiatal színjátszót nevelne ki. Ilyen előzmények hatására alakult meg a drámatagozat, s mint a legrégebbi ilyen fakultáció az országban, azóta is biztos lábakon áll Szentesen, a Horváth Mihály Gimnáziumban. Elkötelezett tanárokkal, évről-évre ki nem apadó forrásból érkező tehetséges diákokkal. S bár az iskola tanárai hangsúlyozzák: itt nem színészképzés, hanem személyiségfejlesztés folyik, bizton állítható: Magyarországon igen elenyésző számban található olyan színházi közeg, ahol ne futnánk össze egy-egy Szentesről kikerült növendékkel.
Az idei fesztiválon két színvonalas produkcióval képviselteti magát a gimnázium drámatagozata. A darabok elkészítésére a MASZK Egyesület kérte fel a tagozatot. Elhatározott céljuk, hogy szorosabbra fűzzék szakmai kapcsolatukat a nagy hírű alma materrel. Az együttműködést nem a földrajzi közelség, hanem a gondolkodásmód, az értékrend hasonlósága és az a meggyőződésük indokolja, hogy nagy szükség van a tájékozott, kreatív, alkotó, önállóan gondolkodó, nyitott szellemiségű emberekre – a színházban és azon kívül is.

Szombaton láthatjuk az eddig mindenhol nagy sikerrel játszott Az aranyszőrű bárányt. Az előadás a kisBESZTfeszten debütált Szegeden, a Régi Zsinagógában, ahol a fesztivál gyermekprogramját a szentesiek adták idén májusban. A Csapiné Matos Ibolya és Szurmik Zoltán rendezte darab nyilvánvalóan nem csak a gyermekekhez szól, bizonyos poénok kifejezetten az érettebb korú közönség számára íródtak. Emiatt is érdemes figyelemmel kísérni, hogy érzékelhessük azt a pluszt, amit a szentesiek munkája ad a már valószínűleg mindenki által ismert mese folyamához. A negyvenöt perces előadást a 2006/2007-es tanév másodikos, illetve harmadikos évfolyamának diákjai adják elő, de vendégszínészként az egyik narrátori szerepben feltűnik Szurmik Zoltán, a gimnázium drámatagozatos tanára is. Ez is egyfajta szentesi kreativitást bizonyítandó extra: mesélőből is kettő lesz, egy álmodozó, a szavakat szappanbuborékként formáló leányzó, s mellette az élet leélt térfeléről szóló aggastyán, aki a színes buborékokat igyekszik a falnak fújni. Kettejük szónoklata, ha úgy tetszik, két jelenet közti aranyfonál. Egy biztos: nevetésből monológjaik alatt sem lesz hiány. Valamint látványból, és hanghatásból sem. A mókás, ötletes jelmezek szellemi anyja Perjésné Dózsa Erzsébet, aki remekül kitalálta a szerény anyagiakból készülő darab apróbb, s nagyobb maskaráit. A hangkulisszáról maguk a diákok gondoskodnak az előadásban, hangszereik változatos arzenáljával. Ha kell, a harmónia megteremtésének érdekében, ha a komikum úgy kívánja, zajkeltő hangforrásként, új élményvilágot teremtve ezzel akár egy kacajnak is. Az aranyszőrű bárány különleges és egyben nagyon szórakoztató darab.

A szentesiek másik programja is egyedi színfoltja lesz a fesztiválnak. A tavalyi évhez hasonlóan idén is láthatunk utcaszínházi előadást a Horváth Mihály Gimnáziumból, Volt egyszer egy Scotland Yard címmel, a már korábban elballagottak előadásában. Az abszurd humor szellemében íródott történetet tizenhárom egykori diák vezeti elő, László Zoltán rendezésében. Keddtől péntekig délután HAT órától a belváros nevezetesebb pontjain (a Dugonics és a Széchenyi tér között ingázva) láthatjuk őket. A drámatagozatosok otthon érezhetik magukat az utcaszínházi produkcióban, hiszen a kapolcsi Művészetek Völgyében már évek óta táborokat szerveznek. A helyszínen tartott pár napos próbafolyamat után a fesztiválon be is mutatják az elkészült színjátékot. Nem lesz ez másképp nálunk sem. Bár a darab próbái ezúttal a gimnáziumban zajlottak, s Kapolcs zöldövezetét is felváltják Szeged impozáns épületei, ne féljen senki attól, hogy a délutáni forgatagban esetleg elsétálna az előadás mellett, anélkül, hogy észrevenné. A figyelemfelkeltésben ugyanis a szentesi diákok nagyon jók. Ahogy ők fogalmaztak: más utcán játszani, mert itt sír a gyerek, a közeledben száguldoznak az autók, az emberek figyelme is megosztottabb, de ebben ez a szép, így szórakoztatni, s lekötni a figyelmet.
Tessék hát figyelemmel követni őket, mert a mindenkori szentesi gimnazisták játéka egy olyan lesimított kavics, amit – állhatunk ugyan bármely egzotikus tenger sós-illatú partjánál –, nem hajítunk a távolba pár másodpercnyi kacsázásért. Inkább mélyen a zsebünkbe süllyesztjük, hogy még akkor is érezhessük benne a csodát, amikor lépteinket már régen elmosták a habok.