Gergye Krisztián gyakori résztvevője a Szegedi Alternatív Színházi Szemlének. Ráadásul többszörös díjazott is: 2002-ben elnyerte a Legjobb táncos (E.SCH EROTO), 2003-ban a Legjobb koreográfus (Tenebrae), 2006-ban pedig a Legtalányosabb előadás (mindenhol jó, de legjobb a paradicsomban) díját. Goda Gábor, az idei szemle válogatója ezúttal legfrissebb darabját, az április elején bemutatott T.E.S.T.-et szemelte ki a megmérettetésre. Az előadást koprodukcióban hozta létre Gergye saját társulata, a GK-Impersonators és a Közép-Európa Táncszínház.
    Az Indonéziában tradicionális jávai táncművészetet elsajátító Gergye jellegzetes formanyelvét – ahogy azt egy helyütt megfogalmazza – az indonéz és a kortárs tánc ötvözetéből alkotta meg. Darabjait többnyire a képzőművészeti ihletettség jellemzi. Inspirációért fordult már Bosch és Schiele alkotta (álló)képekhez, hogy azokból a maga nyelvén koreografáljon mozgó kompozíciókat. A T.E.S.T. koncepciójának kiötlésekor az amerikai Joel-Peter Witkin nyers testiséget, kifacsart, trancsírozott emberi korpuszokat ábrázoló fotográfiái inspirálták. Witkin rendszerint képzőművészeti toposzokat fogalmaz meg képein.
Korábbi rendezéseimhez képest ebben a darabban kevésbé foglalkoztatott a képzőművészet – vallja legújabb munkájáról Gergye. – Az érdekelt, hogy a testből hogyan válik jel a színpadon. Béres Móni jelmeztervezővel olyan jelmezeket próbáltunk alkotni, amelyek legfőképpen a testet helyezik előtérbe, vagyis kiemelik annak önmagában való jelentését.
    A produkció hét női szóló sorozata. A színen hét mitologikus archetípus járja egyenként táncát. Van köztük hárpia, hedoné és faun is. A mitológia tehát hatott Gergyére – ahogyan Witkin képeire is –, de csupán mint ihletforrás. Ezek az archetípusok azt szolgálták, hogy a formán keresztül a testek önmaguk értelmét képviselhessék. A hét szóló tehát önmagában ábrázolja az emberi testet, próbálgatja jellé válásának lehetőségét és határait. Ahogy a darab egyik mottója mondja: „A test arra hivatott, hogy visszataláljon történelem előtti önmagához.” Domokos Flóra, Gresó Nikoletta és Négyesi Móni a GK-Impersonators, Blaskó Borbála, Fodor Katalin, Hargitai Mariann és Virág Melinda pedig a Közép-Európa Táncszínház részéről próbálják megtalálni testük történelem előtti önmagát. Így alkotnak heten egy láncolatot, melyben az egyéni típusok a köztük létező azonosságot próbálják leírni: a különböző karakterek, különböző módon, a test jel-mivoltát megfejteni.
    Gergye eddig kizárólag sokszereplős darabokat koreografált, de szeretett volna személyre szabott koreográfiákat is létrehozni. A befogadóban természetesen megfogalmazódik a kérdés: vajon miért fontos, hogy nők táncolják a darabot?
Munkám során mostanában leginkább ezekkel a lányokkal kerültem kommunikációs helyzetbe – ad választ a koreográfus. – Úgy döntöttem, az ő segítségükkel fogalmazom meg a testről való gondolataimat. De ez nem jelenti azt, hogy a darabnak bármiféle feminista vagy épp ellenfeminista felhangja lenne. Fontos, hogy nőkről van szó, de nem ez a fő irány. És ha már rájuk építettem az előadást, nem tettem melléjük férfi szereplőket is. Viszont tervezem a második verziót, amelyben ők kapnák a főszerepet.”
A darab csavaros alcíme – „mozgás-laboratóriumi színház-kísérlet a test tekintetének kutatására” – felidézi a táncosok kitekert, kicsavart mozdulatait a színpadon. A megfogalmazás feloldását Gergye Krisztián így adja meg: A színházban nincs új a nap alatt, de az ember nyilvánvalóan keresi a személyes viszonyát adott színházi helyzetekkel, gondolatokkal. A táncosokból fakadóan próbálunk meg létrehozni friss megközelítési lehetőségeket. Az üres, önmagukban álló, gondolatokat nem takaró formák nem érdekelnek. Az, hogy a test tekintetét kutatjuk, azt jelenti: arra figyelünk, a test miként tud a valódi személyiség kifejezője lenni. Jelen esetben: a mitológiai figura által inspirált belső, talán titkolt szerepszemélyiség, ami létünk lényegi megfogalmazója, miként tud jelen lenni és kommunikálni a színpadon, miként hiteles és működő a tekintete.
    Ahogy két korábbi koreográfiájában, az egonegonegon-ban és a kilencvenkilencperc-ben, itt is Alfred Schnittke zenéjét használja Gergye. Kérdésünkre, miszerint mi olyan vonzó Schnittke melódiáiban, elmondta: a jávai táncban a zene egyszerűen egybeivódik azzal, ami a színpadon, a mozgásban kifejezhető; az orosz zeneszerző műveinél is így van ez, ezért felelnek meg koreográfusi tevékenységének. Alfred Schnittke egyszerre expresszív, érzelmes és groteszk zenéje maradéktalanul analóg azzal, ahogyan én a testről gondolkodom – árulja el.
    Hogy miként szerepel az idei SZASZSZ-on a szinte még forró koreográfia – melyet július 20-án, pénteken a Mars téri U pavilonban tekinthet meg a szegedi közönség –, az egyelőre titok. Gergye véleménye szerint a mezőny erősnek tetszik, a tavalyi jótékony szélsőségességet most is garantáltnak érzi.