A Bipolar – Német-magyar kulturális projekt pályázatán elnyert támogatás segítségével a berlini ACUD Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a szegedi MASZK Egyesület megvalósíthatott egy kultúraközi színházi kommunikációt, mely A beszélgetés címet kapta.

A trilógia egy német, egy magyar és egy közösen létrehozott előadásból áll, melyek önmagukban is megállják a helyüket, összekapcsolódva pedig új tartalmat is kapnak. Ezek az előadások az elkészítés folyamatában is megvalósították azt a kapcsolatot, amely tulajdonképpen a Bipolar célja volt – mondja Urbán András, a magyar nyelvű előadás rendezője.
Az első rész Eörsi István Az interjú (His Master’s Voice) című műve alapján készült. A darabot Paul Baiersdorf rendezte, bemutatójára novemberben, Berlinben került sor. A második rész – Brecht – The Hardcore Machine – magyar nyelvű, és Brecht kései, Buckow-i elégiák című versciklusának felhasználásával, Urbán András rendezésében mutatták be, ugyancsak Berlinben. A trilógia harmadik darabját, a Kafka Amerika című regénye alapján készült A megbeszélést – melynek itt, a THEALTER-en lesz az ősbemutatója –, az első részhez hasonlóan német nyelven adják elő, német és magyar színészek.
Mindhárom előadás fontos kiindulópontja a szöveg, de egyik esetben sem konkrét történetmesélésről van szó, hanem egy korszak értelmezéséről. Az ötvenes évek világának szerzői, rendezői, színészi interpretációját láthatjuk. A mozgás, a koreográfia, a látvány pedig megragadja a nézőt, még intenzívebbé teszi a mondanivalót.

Az interjúban egyszerre három Eörsit láthatunk a színpadon, akik időnként Lukács Györggyé változva beszélnek forradalomról, pártállamról, szocializmusról, sőt kapitalizmusról, és vitatkoznak is Eörsivé visszavedlett önmagukkal. A huszadik század közepének konfliktusai egy magyar szerző tollából, német előadásban. Miért is? Mert Lukács György Németországban, pontosabban az NDK-ban rendkívül népszerű személyiség volt, és munkássága a mai német valóságra is hatással van. Eörsi mesterének tekintette őt, nem csoda hát, ha egy egész darabot írt a vele való utolsó interjúból. Lukács György beszédet mondott a Brecht halála utáni egyik megemlékezésen, bár nem ezért követi egy Brecht-témájú darab ezt az előadást.
1953. június 17-éről, a Kelet-Berlinben kirobbanó, majd az egész NDK-ra kiterjedő munkászavargásoknak és azok véres leverésének zűrzavaros időszakát idézik a Bukow-i elégiák. Brecht viszonyulása a felkeléshez ellentmondásokkal teli. Először védelmébe veszi a felkelők elleni erőszakot elkövetőket, később viszont már kételyekkel telve figyeli a következményeket. Menedékhelyén, Buckowban huszonkét verset ír a politikai eseményekről.

Urbán András a The Hardcore Machine című előadással megvalósíthatta régi vágyát, hivatalosan is foglakozhatott Brechttel. Megismerte az író-költő konfliktusait, rémálmait, félelmeit, éleslátását és jövőképét. A rendező a szerzővel szinte eggyé válik, úgy adja vissza gondolatait, mintha azok sajátjai lennének. Brecht világát magáévá téve a rendező egy negatív utópiát mutat be. Ezt jelenítik meg a munkásuniformisba öltözött színészek, akik már a mozgásukkal is rengeteget beszélnek. Így akár csak a koreográfiára figyelve is érthetővé válik a mondanivaló.
A gondolati-értelmezési rétegen túl kapocs a második és harmadik rész között Mikes Imre személye is, aki mindkét előadásban szerepel. A megbeszélés címet viselő záródarabot – melynek főhőse egy fiktív alak, egy hozzánk hasonló bolyongó-útkereső, akadályokkal szembesülő figura –, kétszer is megtekinthetjük a fesztivál során. Egyszer önmagában, és egyszer az egész trilógia részeként.
Ezek az előadások azért jelenthetnek ma is kihívást, mert képesek a kor sajátos problémáit általánosabb problémákká átformálni, vagy legalább lehetőséget adnak arra, hogy az értelmező, azaz a néző vagy a rendező, megtegye ezt az általánosítást, és ezzel kimentse a múltból a szövegeket. És ez a művészet. De a nézőnek óvatosnak kell lennie, mert (ahogy BWG is mondja) a művészet terrorista. „A művészet fájdalmat okoz, mert a jelentés fáj.“ És ha érteni akarjuk, igazán érteni ezt a trilógiát, ezt a témájában, kérdésfelvetésében ugyan kapcsolódó, szerkezetében mégis különálló jelentéskomplexumot, akkor nem engedhetjük el magunkat. Nem dőlhetünk hátra, és nem szórakozhatunk felhőtlenül, de nem azért, mert megtiltja ezt nekünk valaki, hanem mert képtelenek leszünk reakció nélkül maradni, érzelemmentesen bámulni A beszélgetést, be akarunk majd kapcsolódni. És ami a legjobb: ezt meg is tehetjük.