Szerda, illetve csütörtök (mert éjfél után, fél egy körül indult), JATE Klub, nagyterem, Vodku-koncert

„Élhetnék csendben, szépen és halkan,
panellakásban, két szoba hallban,
de nincs menekvés, hisz itt ez a dallam,
és muszáj, hogy halljam…”

    Először meg akartam lógni, mert azt gondoltam, inkább kipihenem magam, hogy ma többet lássak, de útba esett hazafelé a Klub, s rám is szóltak, hogy tudósítani kéne a koncertről. Na jó, gondoltam, s különben is olyan jól lehűtötték a JATE Klub alagját, hogy beadtam a derekam. No, nem a ruhatárba, mert az ilyenkor nincs, hanem a hűvös félhomályba. És ezt láttam:
    Láttam egy gyönyörű énekesnőt, aztán egy nem kevésbé szép klarinétos nőt, aztán egy gitáros embert, meg egy hegedűset, no meg a basszusost és a dobost.
    És láttam a közönséget, egy részük a kocsmarészlegben fogyasztott fagyasztott italokat, másik részük táncra kapott. Nem mondom, hogy nem láttam még oly szép hajlatokat, bokákat, mezítlábakat és levetett szandálokat, mint ott, de ez most friss. Élmény.
    Egy tetovált lábú pasi felkért egy csajt, aki nem állt kötélnek, nem baj…
    Egy kolléga meghívott egy savanyú fröccsre, ez sem baj.
    Egy zenészkolléga sört ivott, és háromszor fordult.
    Egy vendéglátós kolléga meg nevetve mondta, ó, de szép!
    Egy ismeretlen kolléga hátra nézett, mielőtt a lábamra lépett.
    Még a művészeti vezető is lábra kapott, egy szép szandálos Hölgyet megpörgetett.



    Aztán a lányok lábat mostak, én meg repedt sarkam dörzsölgettem, mert „Minden sarkon álltam már...”, de legnehezebb volt a saját sarkamra állni. Tehát, ahogy Öreganyám tanította akkor, amikor már nagyon kínlódtam, mert kishülye voltam, hogy jajj, hová üljek – hát kisfiam, ülj a farkadra.
    Megfogadtam, mert a kutya is azt tette.
    Odessza és a Balkán, meg Kelet-Európa jól becsapott, azt hittük, ott csend van és fáradtság.
    Hát nem: vidám szerelem szól és száll, és „tánc az éjben”.
    Ennek ellenére nem kellett női bugyiban hazamennem, sőt el sem áztam, bár egy kis bugyi gazdája nagyon huncut volt.

    Ez egy szép éjszaka, férfimunka volt – mondanám, dehát inkább a táncos lábú hölgyekre figyeltem, s ezzel nem voltam egyedül.
    A táncoslányok nevét nem kérdeztem, a zenekart meg ismerem. Álljon itt az ő nevük, az Öröklét reményében:

Bata István - gitár, ének
Gadanecz Éva - ének, bongó
Szabó Árpád - hegedű, ének
Nedeczky Júlia - klarinét, szaxofon, ének
Ruthner Gábor - basszusgitár, bőgő
Kiss Attila - dobok, derbuka

(www.vodku.hu)