A tizennyolcadik évadját indító THEALTER a metamorfózis jegyében új kezdeményezésekkel igyekszik a különböző generációkat meghódítani a színház világa számára. A középiskolát épp elhagyók és a fiatal felnőttek érdeklődését próbálja felkelteni az idén először megrendezett Ekisfeszt Akadémia, amely az egyetemi színpadok köré szerveződő közösségek párbeszédét, kapcsolatát szeretné erősíteni. A THEALTER ideje alatt zajló programsorozat emellett egy pályázattal is megkísérelte vonzóvá tenni a rendezvényt, komoly pénzjutalmak mellett a metamorfózisról vártak esszét az ország minden pontjáról az Akadémia alapítói.
Czene Zoltán szervezőnek – aki a Szegedi Egyetemi Színpad vezetője is – az a célja, hogy olyan történésekben és gondolatokban gazdag fesztivált hozzon létre, amely egész évre szóló motivációt jelenthet a korosztály művészeti elképzeléseinek megvalósításában. Az idén először adnak randevút egymásnak az ország egyetemi színpadjai, de távolabbi cél, hogy nemzetközi kitekintésűvé fejlődjék a rendezvény. Szeretné, ha a következő években a társművészetekkel, a filmmel és az irodalommal is tudna az Akadémia foglalkozni annak érdekében, hogy minél több érdeklődő fiatalt vonjanak be a diskurzusba.
A THEALTER alatt a felsőoktatásban hallgatók játszóhelyét a JATE Klubba helyezték. Itt az ország különböző egyetemi színpadjainak előadásai mellett számos olyan, egész napra szóló programot is szerveznek, melyeken maguk a nézők, érdeklődők is aktívan részt vehetnek. Ilyen az Ekisfeszt Akadémia felolvasó délutánja is, ahol a pályázatra beérkezett színházi kisesszék hangzanak el. Czene Zoltán elégedett a beérkezett 14 pályamunkával mind mennyiségi, mind minőségi szempontból. Minden kezdet nehéz, ezért ő is várakozással tekintett arra, hogy az országosan meghirdetett pályázat kiket vonz végül. Pályamunkák érkeztek neves egyetemi központokból, de más településekről (Battonya, Szécsény, Tatabánya) is.
A pályázók szabad kezet kaptak, mindössze két feltételt kellett teljesíteni: a 28 év alatti életkort és azt, hogy beküldött anyag ne legyen több 5000 leütésnél. Az esszéműfaj viszonylag tág keretei között beszélhettek a fiatal gondolkodók a színházi metamorfózisról. A pályamunkák között akadt darabelemzés, színházelméleti eszmefuttatás, de volt, aki a közönség és a színház viszonyát taglalta.
Czene Zoltán úgy véli, a beérkezett szövegek között lesz olyan, amely beindítja a párbeszédet, és felkelti nemcsak a fiatal színházasok, de a már érett alkotók érdeklődését is. A szervező egyébként rendkívül kíváncsi, milyen visszhangot kap az új kezdeményezés.
Az írásokat Szilasi László irodalomtörténész és Szijj Ferenc költő zsűrizte, de a közönség is értékelheti azokat a fesztivál ideje alatt. Szavazni a THEALTER-helyszíneken kitett szavazógömbökben, illetve a fesztivál hivatalos honlapján (www.thealter.hu) lehet vasárnap délig. A helyszíneken jeligével ellátva maguk az esszék is elolvashatóak.
|