A természettudományokban, ha elvégeznek egy kísérletet, az vagy a várt eredményt produkálja, vagy nem, esetleg valamilyen technikai hiba miatt nem működik, megbukik. Szerencsére, a művészet nem ilyen.

A KonzervArtaudrium kísérletezik. A kísérlet alanyai nem csak mi vagyunk,  hanem  a  játszók maguk  is.  Nem  csinálnak  két  előadást ugyanolyanra, mindig kapnak valamilyen új feladatot, amit az adott estén kell kipróbálni. Előfordul, hogy nem sikerül megoldani.

Most  kukkolniuk  kellett.  Megfigyelni  az  emberek  minden  apró mozdulatát, és  fölépíteni magukban a kisgyereket, a  felnőttet és az öregembert, majd szavak nélkül eljátszani a megfigyelteket.

Egy óra alatt több emberöltő telt el. Kisgyerekként mindenki a saját játékával kezdett szórakozni, és a szomszéd mindig zöldebb kertjére, a másik  játékára  fájt a  foga. Aztán  szép átmenetben véletlenül  fölfedezték  a  közös  játék  örömét,  szocializálódtak.  Miután mindenki megkereste saját stílusát kalapadogatás formájában, felnőtt korában párt  is talált magának. Valakit, akivel közös zakót és nadrágot viselhet, amely mindkettejüket megóvja az élet viszontagságaitól. Az idő gyorsan elrepült, és üldögélő, pipázgató, főzőcskéző öregek vonszolták magukat elénk. Átérezhettük a panelmagányban tengődő elhagyatott, megsavanyodott nyugdíjasok véget nem érő,  semmittevős napjait. Elég unalmas nekik, ezért nekünk is az volt, így gyorsan meg is  csappant  a  közönség  száma. Már  én  is  kezdtem  arra  gondolni, hogy csak akkor ér véget az előadás, ha már mindenki kiment.

Hat órakor a  rádióban megszólalt a várva várt híradó. Ez a nagy esemény  közösséggé  szervezte  a magányos  öregeket,  az  egyikük végre meghalt, és véget ért a nyugdíjas  szenvedés a nézőtér és az előadók számára egyaránt.

 „Nem biztos, hogy színházat láttál – mondta Bessenyei Zoltán, az instruktor. – Örülök, hogy szarul érzem magam én is meg ők is.”
Működött a kísérlet? Megbukott?
Láttam képeket, etűdöket, mozdulatokat, helyenként poénokat is, de a kérdésre nem tudok válaszolni. Mivel a társulat maga is „nézzük meg, mi van akkor, ha…” módszerrel dolgozik, valószínűleg ők sem tudják, pontosan mi is történt.