Ha színidirektor lennék, ilyen színpadra vágynék. Néhány lámpával megvilágított csupasz fapadló díszletek nélkül, körülötte egy-két sor szék. Nem túl nagy tér: pár lépés a túlsó vége.

Ha esetleg  színész  lennék,  ilyen nézőkre vágynék: a  lelkes kíván-csiság,  az  izgatott  várakozás  és  a  barátságos  prekoncepciók  ritka elegyével átitatott figyelmes és cinikus publikumra.

Ha pedig véletlenül Will Shakespeare volnék, arra vágynék, üljön le végre velem szemben Lady Anna, és beszéljük meg komolyan, felnőtt emberhez illően, hogy mit is gondol igazán Richárdról. Fél tőle? Kíváncsi rá? Igaz, hogy régóta vonzódik hozzá?

Paul Foster darabjában a történelmi figurák, Caesar, Brutus, meg a többiek, fellázadnak a róluk szóló tragédia írója ellen, aki mindenféle morális  megfontolásokból  át  szeretné  alakítani  a  sorsukat:  ahogy a műve  kívánja. A  figurák  viszont mást  akarnak;  ők élnének,  ölnének, az  író meg kínlódva  ír, próbálja visszaragadni a gyeplőt, de hát hogyan  is  lenne  rá képes:  túl  sok erővel  töltötte  fel  saját  szülötteit, akik egyáltalán nem hasonlítanak rá: sokkal határozottabb elképzeléseik vannak magukról, mint neki magáról.

A csupasz tér csupasz marad. A  játék célja nem az, hogy megelevenedjék  rajta az antik Róma vagy egy  rendetlen  írószoba. Hanem, hogy arra emlékeztessen, nem vagyunk sehol, vagy akárhol vagyunk, a színpad színpadot ábrázol, és amennyit mutat, annyi az értelme. Az
író fejében járunk – vele együtt. Küszködik a szereplőivel, nézi őket, és úgy tesz, mintha nem tudná, ő is szereplő – őt a nézők nézik, akiket szintén mások nézhetnek, miközben ők is egy produkció szereplői.

A színpadon, színpadról való filozofálás könnyen szül közhelyeket, amelyek  ellen  kétféleképpen  védekezhetnek  az  előadások:  nagy ívben kikerülik őket, vagy belegyalogolnak a közepükbe. Ezúttal az utóbbi  valósul meg,  a  társulat  nem  fél  komoly  energiákat  bevetni azért,  hogy  újravizsgáljon  régi  kérdéseket,  és  szerencsére  nem  a
válasz elérése a cél. Inkább a lehetőség, hogy játsszanak vele, kipróbálják, mi az, amit tudnak, és mi az, amit nem. Kipróbálják, milyen csodálatos hely a csupasz fapadló, milyen nagyszerű, ha lelkes emberek ülik körül, és ők komolyan, sorról sorra kérdezgetni kezdenek egy színdarabot.