– Első Magyar Garantáltan Pártsemleges Politikusképző Artistaiskola vizsgacirkusza – a címet a körülötted és a HMG körül zajló események miatt találtad ki? – A címet ketten adtuk Matos Ibolya kolléganőmmel, akivel az egész előadást kitaláltuk. Már, amit előre tudunk belőle. Leültünk, összehoztunk egy kanavászt, a többit pedig meglátjuk: a fesztivál kezdete előtt öt nappal lejövünk a résztvevőkkel, most, vagy néhány éve végzett diákjainkkal, éjt nappallá téve dolgozunk, és remélhetőleg szerdára elkészülünk. Addigra a címen kívül minden át fog alakulni. Utána a résztvevők naponta játszanak, egyébként nincs más dolguk, mint hogy élvezzék a többi előadást. Bár megtörtént már, hogy az első napi produkciónkkal nem voltunk elégedettek, és folytattuk a kemény munkát.
– Szabad a gyereket is belekeverni az iskola körüli viharokba? – Szerintem oda kell figyelni a világban zajló hülyeségre. A diákjaink tizenhat évesen már értik, mi hülyeség. A címbeli „pártsemleges” nem vicc: az előadás politikai, de elfogulatlan. Tanítás közben a személyes véleményemet nem adom tovább, csak a lehetőséget kínálom, hogy mindenki maga gondolkozzon. A kérdéseket teszem fel, nem válaszokat adok, és amivel nap mint nap találkozunk, azt természetes az előadásunk tárgyává tenni. A gyerekek is rengetegfélék, rengetegfélét gondolnak a világról; csak alapvető közös nevezőkben állapodunk meg. Egyedül akkor van baj, ha olyan elfogultsággal találjuk szemben magunkat, amelyik a másikra irányuló iróniát jól veszi, de a saját maga felé irányulótól megsértődik.
– Talán túl sokat szabad a tanítványaitoknak. – A szabad szellem az azt jelenti, hogy mindenfélének szabad lenni. Azzal az egy kikötéssel, hogy tisztelni kell a másik embert. Azt szeretnénk, hogy minden gyereknek a saját felelősségérzetéből, belső igényéből származzon a rend igénye, ne pedig tanári presszió hatására. Ez a döntő különbség a porosz és nem porosz iskola között. Súlyos tévedés, hogy mi nem akarunk rendet tartani. Mi azokat az eszközöket nem akarjuk használni, amiket egy porosz iskola használ. Egy jó van ebben az egész mostani cirkuszban: könnyebb megmagyaráznunk, mit jelent a mi régi jelszavunk, a „szabadság szülte rend”. Olyasmiket kell alaposan megbeszélnünk, amik mellett máskor elmegyünk, mert… mert harminc éve így csináljuk. Most újra meg kell fogalmaznunk, mi az értelme, célja, miben különbözik a mi világunk más iskolákétól. Sokak szerint, a modern iskoláknak az a legnagyobb baja, hogy a nevelés elhanyagolódik az oktatás rovására, kimarad a személyiség fejlesztése. A konzervatív bírálóink is észrevehetnék, hogy ennek a szempontnak mi sokkal jobban megfelelünk, mint a középiskolai versenyistállók, ha hajlandóak volnának túltenni magukat az első előítéleteiken. Mi valóban nevelésközpontú cég vagyunk. Ezért hiszek abban is, hogy mindezt el lehet mondani azoknak, akik nem értik. Lehet beszélgetni, érvelni. Ezen kívül nem is nagyon tudok más kiutat. Ebből a szempontból nem vagyok javíthatatlan pesszimista.
– Javítható pesszimista vagy? – Realista optimista vagyok. Nagy pénzt azért nem tennék arra, hogy a HMG körül minden rendbe jön. Eddig három igazgatót próbáltak meg erőből lenyomni a torkunkon, lehet, hogy negyedszer is megpróbálják. Ezért fontos – a színházról is beszéljünk végre –, hogy mi ne az egyik árokból lőjünk a másikra, hanem valahonnan középről mutogassuk, mekkora marhaság behúzódni lövészárkok mélyére; normális ember ezen kívül akar maradni.
– A másik előadásodban tényleg nincs semmi aktuális. – Sok tréninget vezetek, pár éve csináltunk is ebből a Bárkán egy interaktív színházi estet. A gimiben meg vagy húsz éve, pont a Kavicsékkal (Martinkovics Katalin, MASZK Egyesület. A szerk.) hoztunk létre egy Drioptria című játékot: azt úgy készítettük elő, hogy felépítettük egy nem létező nép kultúráját; maga az előadás csak egy részlete volt ennek. A napokban megálmodtam, hogy elegyíthetem a két dolgot. Egy tréning akkor is lehet jó, ha nincs iránya. De most 8-10 pontról tudom, hogy oda el akarok jutni; hogy miképpen kerülünk oda, az majd helyben, a résztvevők segítségével derül ki.
– Milyen a jó résztvevő? – Önfeledt. Hajlandó odaadni magát. Nem kell „érdekesnek” lenni, az a fontos, hogy ki mit tud kezdeni magával. Az én dolgom legfeljebb az, hogy senki ne érezze kudarcnak, ha nem nyílik meg; aki csak nézni akarja, ahogy a többiek játszanak, az is érezze jól magát. Így jön majd létre egy egyszeri, megismételhetetlen, kivételes színházi előadás, vagy közös rítus. Lehet, hogy ezt a fajta játékot majd máshol is folytatom – ez a szegedi est ennek a főpróbája.
– És jövőre? – Hogy szeptembertől HMG-alkalmazott vagyok-e vagy sem, az egy dolog. Az egészen biztos, hogy minden olyan dzsemborin ott leszek, amit a drámaisok csinálnak. Ha Magyarországon vagyok, ha cselekvőképességem birtokában vagyok, akkor ebből nem vethetnek ki. De nekem nem terveim vannak, hanem elveim. A többi ezekből következik.
|