Öreg, meszesbundájú  róka vagyok a THEALTER-ként emlegetett illatos tyúkól környékén. Megálmodója, szellemi atyja nem voltam, az alapok ásásakor  is másfelé vadásztam, más erdők óvatlan vadmadarainak  farktollait  téptem meg  olykor-olykor. Amikor  először erre  tévedtem, már  állt  az  ól,  friss malter, mészszag  lengte  körül –  néha  elnyomva  a  benne  lakó  tyúkocskák  és  kiskakasok  bódító illatát.  Várjunk  csak,  malterszag  az  nem  is  volt.  Nem  hát,  mert vályogból építették, öreg szalma, sár- és földszaga volt akkoriban a később kedvencemmé lett ólacskának.

Sár és föld, vér- és húgyszaga volt 1992-ben az Aiowa Wojzeckének az először kinyitott öreg zsinagógában. Megrendülten, szinte tépett bundával osontam ki a nézőtérről – pedig senki nem  tépett meg, foggal legalább is nem, kutyát sem küldtek rám… Akkor tanultam meg,  látvány és hang, a nyakamba  zúdított gabonával  kevert  sár néha akkorát tud ütni, mint a rozsdás és szagtalan rókacsapda.

Azon a nyáron még a szomszéd város napilapját  írtam az ottani szabad szellemnek, s szinte a szemtelenségbe csapó magabiztosságomnak köszönhető, hogy egy egész oldalas riport okán pár napra sikerült leköltöznöm a MASZK-osok Boszorkány-szigeti demonstrációjára  is. Felolvasást, koncertet hallgattunk a városból kivonulva, ittuk a söröket, s amikor elfogyott, Főnök, Fátyol István megszólalt, hé  fiúk, nem kéne átmenni a Részeg Vándorba? Dehogynem. És a  rendező  pályaudvar  kerítésén  átbújva,  holdfényben  sínek  közt, wojzecki díszletek terében baktattunk a hajnalig nyitva tartó, cégérén Szomjas Vándor nevet viselő egységbe.

1994-ben  Pesten,  az  akkor  induló  bulvárnapilapok  egyikénél kerestem a tyúkhúsra valót, így csak pár napra tudtam belekóstolni  a  thealteresek –  akkorra már barátaim –  kínálatába. Abban  az évben már  egy  kicsit  segítettem  nekik. Takarítottunk  a  Zsinában egyik délelőtt,  Rábapatonáról  érkezett,  a  Mediawave  mellékén kialakult Bilibáncs fesztivált csináló vendégeim  is seprűt ragadtak. Akkor ittunk sört először a szemtelenül fiatal Lajkó Félixszel, borzoltuk szőrünket arra a megvadult-szelíd hegedűjátékra.

Az ötödik THEALTER  itthon,  Szegeden  érte  lompos  farkamat. A Középfölde nevű kultúrkocsmát csináltuk barátaimmal az újszegedi liget  árnyas  közepén.  A  fesztivál  jó néhány  vendége  és  fellépője kötött  ki  ott  megpihenni,  ismerkedni.  Lakással  bíró barátainkat  összeszervezve, messziről  jött  kitartó  nézőket,  önkénteseket, mindenféle fesztiválkörnyéki  embereket  és  emberlányokat  szállásoltunk  el  ingyen,  bérmentve,  két  szép  szeméért,  jó  szaváért, közös  iszogatás, beszélgetés  reményében. Nem  csalódtunk: máig emlékszünk  a  három  kedves  pesti  gimnazista  lányra,  akik  akkor sem  rendültek meg,  amikor munkatársammal  és  ideiglenes  lakótársammal anyaszült kosztümben egy üveg pálinka mellett sakkoztunk  a  konyhában. Bizonyára ők  is emlékeznek  arra a THEALTER-re.
A  Régi  Hungáriára,  az  orosz  utódállamokból  jött  csoportokra,  a Mediawave-es  filmekre.  Ebben  az  évben  érte  el  Perovics  Zoltán, hogy Podzdamban álljak a Metanoia  színpadára, engedjem  sárral bekenni bundámat, maskarát váltsak két óra alatt vagy tízszer, bár szinte szövegmentes, de bonyolult szerepet tanuljak, játsszak.

1996-ban az ínség, a sovány tyúkok, tollatépett, csontos kakasok korszaka köszönt be.

Ám  a  következő  évben  újra  szárnyakat  kapott  a  THEALTER. Teltházas  produkciók, fényes  tollak,  érezhető  civil  odafigyelés övezte  azt  a  júliusi  hetet.  Ebben  az  évben  csináltuk meg  először az Ex-Stasist, a rókák és rókatündérek, a tyúkocskák és kiskakasok életének, ravaszsággal, kárálásokkal, kukorékolással és tojástojással bélelt hetének nyomtatott fórumát.

Az Ex-Stasis tizenkettedik évfolyamát olvasod, használod söralátétnek, legyezőnek, ülőkének.

Tovább is van, de nem mondom… a többire már te is emlékszel, de ha nem, kérdezz bátran. Jó veletek együtt lenni ebben a jobbára napsütötte, néha árnyas, hátsó udvarban. És amikor  feljön a hold, s  ti gyanútlanul bóbiskoltok az ülőkén, akkor csendben beosonok az ólba, elkaplak benneteket és  jól megeszlek. Bár mint az elején mondtam, bundám már inkább ezüst, azért még szépen fénylik. A ti húsotoktól, csontotoktól és véretektől fénylik.
Féltek, ugye?