Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Exstasis - 2008. évfolyam - 1. szám / HMG rovat

 

Lapszámaink

Szász Erka - Az a pillanat...

nyomtatható verzió

Az a pillanat,

…  amikor  a  templomlépcső  tetején  áll,  oldalán  a  fiával, Kimónnal.
…  amikor  észreveszi, hogy  valami megváltozott, míg ő  a  csarnokban áldozatot mutatott be, s aztán Erósz és a Kháriszok szóltak hozzá mosolyogva, áldást ígérve férjéért aggódó női szívének.
…  amikor megtapasztalja, hogy pillanat  alatt megszűnik  körülötte a levegő, hogy a nyugalmat a zavar váltja fel.
… amikor ismeretlenné válnak az ismerősök, hálátlan acsargókká a valaha megsegítettek.
…  amikor  vele  szemben  a  felhergelt  tömeg  –  rongyosok,  polgárok, demagógok – halált kiáltanak férje fejére, az épp távol lévő Miltiádészra, kit csak alig korábban hős hadvezérként ünnepeltek, s aki elé pár perc múlva bocsánatért könyörögve kushad, aki be meri várni a téren a visszatérőt.
… amikor a férj esetleges túlzott hatalomvágya miatti aggódást a gyermeke életéért való rettegés váltja fel, majd a félelem, hogy a korábbi aggodalma talán nem volt alaptalan…

az épp az a pillanat,

…  amikor  az  egyik  ebédlőasztal  tetején áll, talán éppen azon, amelyiknél péntekenként a szokásos, kissé  folyós csokipudingra emlékeztető  másodikfélébe  mártogatja a kalácsszeleteket,  s  amelyikhez  ilyenkor rendszerint  odaül  a  kedves,  nagy mackóra
emlékeztető  menzaügyeletes  énektanár, hogy  arra  kérje,  piruljon  el,  neki  persze több se kell, mindenki vigyorog és vidám, a merészebbek  (nempirulósok)  néha  bajuszt
festenek maguknak a csokiléből.
… amikor arra gondol, hogy hiába tanulta  egész  nap  –  vagyis  persze  az  iskolai órák és a délutáni kötelező programok után megmaradó  időben – a szöveget, nem  fog eszébe  jutni  semmi,  túlságosan  nagy  feladatot rótt ki rá a tanára, amikor előző este, a  próba  végeztével  kiosztotta  a  mai  szerepeket,  nem  ijedt meg,  de meglepődött, hiszen  ha  alkalmi  is,  de  szinte  főszerep, persze meg akart  felelni, de  legalábbis nem akarta akadályozni a többiek munkáját,  ugyanakkor  tudta,  legfeljebb  a  szövegtudásra alapozhat, mert nem  tartozik az  igazán ügyes alakformálók  közé, de most, úgy érezte, ebben is csődöt mond.
… amikor eszébe  jut az apja mondása, a színed már megvan, csak az eszed hiányzik; persze mókának szánta, valamiféle  tréfás figyelmeztetésnek, mert bár nem  volt  színházrajongó,  ő  is  tudta, más dolog  tízévesen  felnőttruhákban bohóckodni egy  iskolai előadáson, és megint más  felnőttként, életvitelszerűen a  színháznak élni,  és  azt  is  tudta,  ez  utóbbitól milyen messze  vannak  ők  ott  a mátraalján,  faluszélén,  de  valamiért  mégsem akadályozta  meg, hogy  a  jány  elinduljon  egy  úton,  és  ő most  itt  áll  ezen  az  ócska, imbolygó asztalon, valahol  félúton, színe nyilván most sincs, vagy ha  igen,  akkor  az  fehér,  bár  a  fülei  égnek, mint  amikor  hirtelen magas  láz  üti  ki, mint  azon  az  osztálykiránduláson  például,  épp abban a híres pesti színházban, és alig kap  levegőt, hát  így nehéz is megszólalni.
…  amikor  a  többiekre  néz,  akik  vele  szemben  állnak,  a  szürke kőpadlón,  a magasabbak  feltartott  ökle  sem  ér  fel  az  orráig,  az osztály-,  illetve a  játszótársai,  ismeri őket, kit  jobban, kit kevésbé, együtt is és külön-külön is, tudja, sokszor érzi, hogy szeretik őt, de tudja, hogy kíméletlenek  is tudnak  lenni, kamaszok, ahogyan ő  is, most  fél  tőlük,  ez  nem  fizikai  félelem,  csak  nem  akar megbukni, mint  Éva, persze  valójában bízik bennük,  a  kíméletlenségük nem gonoszság, az évek óta tartó együttélésbe, a közös munkába beleférnek  a  csorbák,  sőt,  abból  tanulnak  is,  és  ez  egyébként  is  csak játék, de ők is bíznak benne, és ez felelősség is, komolyan kell venni a  játékot,  a  játszótársakat,  akik  rá  várnak,  megbecsülni,  valamit tehát  tennie  kell  végre,  nem  toporoghat  tovább,  az automatikus szövegfelmondás nem elég.
…  amikor  a  tanárára néz,  akiről –  fiatal  kora,  a hosszú haja  és az  alföldi papucsa nyomán –  az édesanyja már  a  felvételi napján megállapította, ha  fölvesznek, biztos  jól ki  fogtok  jönni egymással,  persze  ezek  külsőségek,  de  az  anyja mégis  ráérzett  valamire már akkor, amikor ő még biztos volt benne: először és utoljára járt abban az  iskolában, ahol az idősebb, vastag keretes  szemüveges, fehér köpenyes bácsiról, aki arra bíztatta őket, sántikálva kövessék a  lépcsőn  a  Díszteremig,  ahol  a  felvételi  vizsga  volt,  később  az
derült ki, hogy ő az  iskola első embere, de senki  nem  nevezi  igazgató  úrnak,  hanem becézve  Skabának  emlegetik;  ő  vette  fel a  fiatal tanárt  is, megengedte neki a hoszszú hajat (ezzel, az  iskola hagyományainak megfelelően,  a  diákoknak  is:  bár  nehezen hitték  el  a  semmi  lezserséget  nem  tűrő földrajztanárnőjükről,  ismerték a  legendát, hogy ő viselt az  iskolában először  farmert, így  aztán  már  a  diákoknak  sem  lehetett megtiltani),  és  engedte, hogy  először  épp az  ő  osztályfőnökük  legyen;  a  haja  most is  lobog, Luciferként  –  nagy manipulátorként? fényhozóként? – rázza az öklét a többiek  között,  ugrándozik,  ide-oda  mászkál a tömegben, de közben őt nézi, és csúfondárosan  vigyorog rá!!, miközben  egymást egyre  inkább  túlharsogva  azt  kiabálják a lentiek: halál fejére!
… amikor megérzi, hogy  teljesen egyedül  van,  vele  szemben  vérmes,  koncra vágyó, felhergelt,  türelmetlen,  rongyos  ismeretlenek,  akik  épp  az életére törnek és a férje halálát követelik; szembe kell néznie velük, beszélnie hozzájuk,  lecsillapítania őket, megvédenie a fiát; hogy a mélyen beszívott  levegő megtölti  a  tüdejét  és  kiszorítja  onnan  a félelmet,  amitől mindeddig  gépiesen darálta,  amit betanult,  és  a kislábaujjától  elindul  valami  érzés  fölfelé, birtokba  veszi  az  egész testét, a fejét fel kell emelnie, hiszen büszke tartású nő, Athén első asszonya ő, aki  szilárdan áll a most már  szinte őrjöngő  tömeggel szemben a templom  lépcsőjén, hitet ad neki a dicső múlt, az  istenek áldása, magabiztosságát  táplálja az épp  távol  lévő  társba – a férjbe, a hadvezérbe, az emberbe – vetett bizalma, és már cseppet sem  remeg  a  hangja,  amikor  újra  megszólal:  Kiről  is  van  tehát szó?, elragadják ugyan az érzelmek, hiszen félti a fiát, a férjét, érzi az ökölrázók  izzadtságszagát,  izgatottságuk rá  is átragad, de ez az érzés már nem az irányíthatatlan félelem vagy a lámpaláz, hanem a tudom, ki vagyok és mit kell tennem bizonyossága.
… amikor nem érti, honnan tud olyasmit, honnan emlékszik olyasmikre, amiket nem élt át, még alig  töltötte be a  tizenhetet, valójában sosem  fenyegették  az  életét,  bár  sokszor  félt,  sosem  álltak még  vele szemben dühös, bármire kész árulói, nem volt testi-lelki társa férfinak, a gyermekszüléstől évtized választja el, mégis honnan van ez mind-mind mégis itt? A saját emlékezete? Az apjáé-anyjáé, a két háborút és legalább két  forradalmat megélt  nagyszüleié?  Az  egész  emberiségé?  Valóban érzi mindezt  vagy  csak  a  képzelete  segíti  hozzá?  Valóban  lehetséges, hogy a görögösen feltűzött, göndör tincseivel – a seszínű, szögegyenes, szászerka hajával – az enyhet hozó déli szél  játszik? És vajon a  többiek, a  játszótársak  –  a  rongyos  lázongók  –  észreveszik  a  változást,  látják, tapasztalják, elhiszik, hogy valaki más áll már velük szemben, mint egy pillanattal ezelőtt? És vajon ő elhiszi, hogy már sosem lesz ugyanaz, hogy innentől kezdve bármi megtörténhet vele és általa a színpadon?
… amikor semmit nem tud, de mindent érez és gondol egyszerre,  amikor  épp  tanúja  saját  átváltozásának,  bár  akkor még  nem fogja fel, milyen csodálatos adomány éberen átesni a metamorfózison, legközelebb talán a szülés pillanatában érzi majd ezt, de azt már tudja, érzi ott az asztalon is: ez az a pillanat. Az itt és most. Az egyszer és mindenkorra. A változás. Az állandóság. A magány. Az együvé  tartozás. A  semmi. A minden. A  színház.  És  végre, végre:
egymáséi lettek.

Történt Szentesen, a Jövendő utcában, F.V. különleges engedélyével, 1984 őszén.

10.oldal

Vissza a tartalomjegyzékhez Az oldal tetejére
 

2024 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció