A  Bozsik  Yvette  társulat  lélektánc  című  előadásában  ép és  fogyatékos  emberek  táncolnak.  A  meghökkentő  darab mégsem  szánalmat  ébreszt,  sokkal  inkább  a  test  korlátait és  szabadságát mutatja  be  az  alkotók  szerint. A veszprémi táncfesztivál  fődíjasa  a  THEALTER-en  is  bizonyíthat,  bár bozsikék  azt  vallják,  nem  a  díj  a  fontos,  hanem  az,  hogy  a nézők átéljék a „láthatatlan” találkozást. e-mail interjú az előadás társrendezőjével, Iványi Marcellel.

– Lehetséges-e elkerülni azt, hogy szánalom és sajnálat ébredjen  a  nézőkben  a  darab  láttán,  amikor még mindig  tabu  –  de  legalábbis  óvatoskodva  kezelt  téma  –  a mozgássérültek, fogyatékkal élők helyzete?
– Lehetséges. Nem gondolhatjuk másként, különben nem érünk el  változást.  A  nézők  visszajelzése  az,  hogy  előadás  megnézése után nem szánalmat, hanem örömöt, felszabadító energiát és nyitottabb hozzállást élnek meg.

–  Milyen  nézői  reakciókról  lehet  beszámolni eddig?
–  A  nézők  befogadó  érzésekről  számolnak  be,  ami azért fontos, mert  ilyen állapotban tud az ember elfogadni új hozzállást, gondolatokat, nyitottá válni olyan dolgok iránt, amelyekkel egyébként „hétköznapjaiban“ nem  foglalkozna.  Talán  ez  lehet  a  színház  alapvető funkciója az életünkben. De vannak, akik előítéletektől terhesen eleve elutasítják a darab gondolatát is.

–  Az  emberi  test  korlátoltsága  és  szabadsága hogyan mutatkozik meg az előadásban? A fogyatékossághoz társítják a korlátokat, az egészséghez pedig a szabadságot? Vagy ez nem  ilyen egyértelmű?
– A fogyatékos test is esztétikus, képes művészi szinten is kifejező lenni, ezzel az alapállással dolgoztunk és dolgozik a Tánceánia Együttes Bóta  Ildikó vezetésével is. Az előadás kialakítása során nem tettünk különbséget ép és nem ép táncos között, csupán technikai kérdésként merültek fel a mozgásbeli korlátozottságok.

–  Beszéljünk  a  Tánceánia  Együttessel  és  a  Gördülő Tánccsoporttal való közös munkáról. Ami a leginkább érdekel: mit lehetett tőlük tanulni? Voltak-e nagy felismerések a Bozsik Yvette Társulat részéről az ő módszereiket tekintve?
– Mindenki máshogy dolgozik és mindig  jót  tesz, ha vegyítünk munkamódszereket, ha nyitottak vagyunk a különböző megközelítésekre. A Lélektánc próbafolyamata alatt a társulat tagjai elsősorban emberi hozzállásukban fejlődtek, ami az egyik legfontosabb az előadói szakmában.

– Mennyire  szánták  fricskának,  provokációnak  az  előadást? Vagy inkább egy érzékeny darabot képzeljünk el?
–  Ezt  döntsék  el  a  nézők.  Mi  a  műhelymunka  során  kialakult jelenetekkel  dolgozva törekedtünk  arra,  hogy  egy  izgalmas  és előítéletmentes  előadás  legyen  a  Lélektáncból  –  ami  minket  is gyakran megrázott.

– Ha jól tudom, az előadás nem konkrét sztorival, cselekménynyel operál, hanem kisebb jeleneteket mutat be.
– Leginkább egy cirkuszhoz hasonlítható a hangulat, amelyben megmutatja magát  a  humor,
az  érzékenység,  a  csoda,  az utánzás, a csönd, a  feszültség és  a nyugalom. Mini  történetek,  melyek  külön-külön is jelentéssel  bírnak,  és  az  előadás  végére  összeállnak egy közös élménnyé.

– Igen gyakori fellépő a Bozsik Yvette  Társulat  Szegeden. Milyen  fogadtatásra  számítanak most?
–  Egy  előadás  akkor  érte el  a  célját,  ha  a  nézők  és  az előadók is átélik azt a láthatatlan „találkozást“, ami a levegőben  létre  jön az előadás alatt. Bizakodóak vagyunk, hogy ez most is megtörténik.