Szeged szerencsésnek érezheti magát, a THEALTER közönsége még  inkább, különösképpen azok, akik  jegyet válthatnak a Bačaci Sjenki Ex-position című előadására. Nem, nem  túlzok. A társulat  hiába  multikulturális,  és  hiába utazik  oly  sokat, mégsem  tud mindenhová  eljutni. Ahol mégis fellépnek, ott pedig nem mindenki juthat el hozzájuk. Pontosabban az előadásukra. Ba. Előadásukba.

Az Expozíció című produkciót – mely egy trilógia része – ugyanis egyszerre csak néhányan tekinthetik meg. Nem a nézőtér ilyen kicsi, hanem az előadás ennyire intenzív és személyes. Teljes figyelmet követel a nézőtől, akit jelen esetben nevezzünk inkább befogadónak, hisz éppen nézni nem tud. Minden más érzékszerve viszont szabad.

A lepusztult környezetben a néző az előadókkal együtt hozza létre az aktuális előadást. A színházi utazás – mely jelen esetben hat fős csoportokban félóránként történik – a befogadók számára meghatározó élmény. A klasszikus színházi előadásokkal ellen- tétben – melyek főleg a látás érzékére építenek – az Expozíció az intimitás határait feszegeti, a befogadótól teljes bizalmat követel.

A produkció legfőbb alapja Franz Kafka Pere és Giorgio Agamben olasz filozófus Itéletnap című műve, de találunk benne utalást Shakespeare Lear királyára, valamint Jeunet Amelie csodálatos élete című filmjére is. Az előadás alapötlete Kafka metafizikai tereinek újradefiniálása konkrét politikai és filozófiai állításokat és helyzeteket figyelembe véve, melyek meghatározták az író egész életét és mun- kásságát, és meghatározzák a mi életünket (és munkásságunkat) is.

Az Ex-pozíció olyan párbeszédre tesz kísérletet, mely segít elhe- lyezni a darabot a térben, és a teret a darabban, hogy végül eljusson ahhoz a titkos és rejtelmes toposzhoz, mely Kafka művét az euró- pai irodalom legmagasabb szintjére emeli. A per minden részlete helyet kap a darabban. A totalitarianizmus spirális labirintusa nem más, mint az individuum rossz szokásainak gyümölcse, és annak ábrázolása, hogy ez az individuum vagy szubjektum mennyire fél a diszkontinuitástól. A performansz minden olyan nagy társadalmi témát is érint, melyek a felhasznált művekben is benne vannak: a személyes felelősség gyengülése vagy teljes elveszítése, az „etikus- ság” mibenléte, nézőpontváltások, a választás szabadsága és az átengedés méltósága, fontossági sorrendek... Dolgok, amelyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Az a jó az ilyenféle színházi fesztiválokkal, hogy a néző végre szabadon lehet az, aki lenni akar, nem erőltetnek rá semmilyen sze- repet. Nem mondják neki, hogy maradjon passzív, de nem is kényszerítik őt sem- mire. Nem nyomnak az arcába rózsaszín mesevilágot, ahol a jó győz, a rossz pedig elnyeri méltó bünte- tését, nem sugallják, hogy az egyetlen megoldás a hepiend. Megmutatják végre a valóságot. Nem elnagyolva, nem sablonosan, hanem úgy, ahogy életünk bármely napján látjuk. Nem egy klasszikus színház- megközelítés, de ez nem is klasszikus színházi fesztivál. A kőszínházak előre megírt és leosztott szere- pei érvényüket vesztik, és valóban színházzá válik az egész világ. A Bačaci Sjenki ezt hangsúlyozza minden darabjával, minden performanszával. Teljes mértékben kihasználják az adott környezet lehetőségeit, és az adott nézők befogadókedvét.

Boris Bakal, a társulat vezetője reneszánsz ember. Nem csak színész és rendező, de író és forgatókönyvíró is, valamint a média művésze. Ezen kívül élénk érdeklődést mutat az urbanizáció, az épí- tészet, a szociológia és antropológia iránt. Főleg abból a szempont- ból érdeklik ezek, hogy a kis közösségek hogyan tudnak hatni az országokat, vagy akár az egész világot érintő folyamatokra. Persze kérdéses, hogy a művészet vagy egy művész tevékenysége hatással lehet-e ezekre az eseményekre, de ha ő bízik benne és nem adja fel (hiszen minden műve egy vagy több ilyen témakört ölel fel), akkor mi miért kételkednénk?

Nem is kételkedünk. Reméljük inkább, hogy végül nem csak azokra lesz hatással az Ex-pozíció, akik „megnézik”, hanem azokra is, akiknek ők elmesélik, hogy mit éltek át. És hátha egyszer valóban a művészet változtatja majd meg a világot, ha már mi magunk lusták vagyunk tenni ezért.