Nagykorúnak  lenni felelősség  is  lehetne –  a  THEALTER  nagykorúsága annak bizonysága,  hogy  ezt  a  fesztivált  valakik  18  éven  át nevelgették, egyengették  az  útját,  gondoskodtak róla, terelgették a  rendszerváltás  utáni Magyarországon.
A  rendszerváltás elment,  a  THEALTER maradt.
A THEALTER  állandóság  a  bizonytalanságban,  évről  évre  kitárja a  Zsina  kapuit,  a  Régi Hungária  (avagy  Kass Szálló) nehéz kilincsű ajtaját, lámpákat kapcsol műemlék-terekben, tüzet gyújt a belváros sétálóutcáján, főterén.
És mindig jönnek újak.
Vajon 18 évvel ezelőtt, a  JATE Klubban üldögélve, a maszkosok hitték-e  azt,  hogy  egy  napon  az  ő  gyerekeik  és  azok  generációja ül majd a nézőtéren? Hitték-e, hogy egyszer majd az ő gyerekeik iratkoznak be a Maszkalandra, hogy a fesztivál részeként végre ne csak nézzenek, hallgassanak, hanem maguk  is  alkossanak  valami remélhetőleg maradandót?
Nem hitték, nem hittük.
A THEALTER együtt nőtt fel velük, velünk.
A THEALTER az én  fesztiválom az én városomban. Nyaram  igazi kezdete.
Feledhető és feledhetetlen pillanatok összessége, állandó és változó arcok, díszletek, darabok kavalkádja, amelyben minden évben megtalálhatjuk a helyünket.
Mindannyian.