Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Exstasis - 2009. évfolyam - 1. szám / Figura rovat

 

Lapszámaink

Vidéki Tamás - A reménytelenség mókuskereke

nyomtatható verzió

Figura Stúció Színház: 3 tánc Beckettre

A Figura Stúdió Színház 3 tánc Beckettre című darabja a megnevezett
szerző három művének (Némajáték I., Jövés-menés, Némajáték II.) szintéziseként jelenik meg a színpadon, azok becketti világból fakadó közös jegyeit igyekszik összekötni és játékba hozni egymással. Az egyes darabok történései először sorban követik egymást, majd a darabok mintegy kommunikálni kezdenek egymással. Legalábbis a szereplők észlelik a többieket, és egy nagyobb közösséget hoznak létre, amely megmutatja, hogy ami kicsiben működik, az általában nagyban is.
Az egyes karakterek beleragadnak kicsinyes és teljességgel kilátástalan életükbe, nem képesek kitörni, és eredendően kiszolgáltatottak valamiféle felsőbb erőnek. Úgy élnek – legalábbis léteznek –, hogy inkább halnának, de ez sem lehetséges. Ezt persze tudják, ám nem akarják tudni, inkább csak újra és újra eljátsszák a rájuk kirótt sorsukat. Színesen, felpörögve, lelkesen – legalábbis ezt mutatják nekünk. Folytatni kell? Nem akarják folytatni! Folytatják.
A szereplők közötti viszonyok afféle rögzült élethazugságok körkörös és kölcsönös megerősítésében teljesednek ki, egymást is visszahúzzák, táplálják a tehetetlenségüket. Persze a szereplők, ha lehetne, sem törnének ki, mivel a reménytelenség ragadós mocsarában mégiscsak egyfajta biztonságban vannak. A karakterek nem egyediek, páronként felcserélhetők. Eredendően képtelenek kiszámítani, hogy mit hozhat a holnap, azaz a ma, azaz a tegnap. A mégis-morál is csak afféle látszat, önbecsapás és egyirányúság. Teljesen értelmetlen és felesleges küzdelem.

A darabra inkább az elhallgatás, mint a kibeszélés jellemző. Beszédes csendek töltik ki a téridőt. Az események először lassan, szabályszerűen követik egymást, majd elkezdenek párhuzamosan és egyre gyorsabban zajlani, és bár fáradnak, a sebességük csak nőttön nő. Minél hangosabban és színesebben, annál melankolikusabban és szürkébben teszik a dolgukat a szereplők, míg ismét rájuk köszönt a tegnap, a holnap, a ma, így már jól tudják, jól tudjuk, mi következik.


CSIPA

5.oldal

Vissza a tartalomjegyzékhez Az oldal tetejére
 

2024 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció