Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Exstasis - 2009. évfolyam - 1. szám / Ljud rovat

 

Lapszámaink

Deutsch Andor - A rózsaszín szép

nyomtatható verzió

Ljud Színházi Csoport: Elektromos inváziók

Eddig háromszor sikerült elvarázsolni Szeged utcáinak népét. Először 1928-ban, amikor a városban turnézó színház primadonnája, Bernóczky Imola művésznő Bellini Normájának híres áriáját harmadik ráadásképpen már a színházon kívül, köztéren adta elő. Másodszor úgy ’92 körül egy olasz bohóc, Enzo Cozzi, aki gólyalábon bóklászott a városháza előtt, és hívó szavára még a parkőrök is beálltak a körtáncba. Azután tavaly a Les Sages Fous, akik a Klauzál téren kötöttek ki mesebeli hajójukkal.
És most ez.
Egy éjjel nagy fémkocka ereszkedett a JATE Klub terasza mellé. Füstölt, kattogott, csövek kanyarogtak belőle mindenfelé, aki észrevette, bólintott, és sietett tovább. De két nappal később előbújtak belőle a rózsaszínek. Addigra már tömeg gyűlt köré, és amikor a jövevények elindultak, hogy megismerkedjenek a várossal, a tömeg követte őket, sőt, egyre nőtt, a hátsó sorokból már nem is látszott pontosan, mit akarhat ez a sok ember, egy idősebb asszony a világ végét emlegette, egy táviratkihordó hozott neki papírzsebkendőt.
Hatan voltak, mind foszforeszkáló rózsaszínűek.
Az egyik ágyékkötős, izmos, ő mutatta az utat a többieknek.
A másik cuppogott és ugrált, lányok fedetlen vállát csókolgatta.
A harmadik ártatlanul nézett, megmentőkre várt.
A negyedik olyan volt, mint egy partra vetett ebihal, ha vizet látott belevetette magát és itta, a szárazon csak eldőlt, és remélte, majd elkapja valaki.
Az ötödik prüszkölt, nagyon magas volt, fülében karika csillogott.
A hatodik a fenekén gurult.

Elindultak végig a Kárász utcán, puszilkodtak, cuppogtak, dőltek, a földi nép meg követte és bámulta őket, az autók megálltak, a cukrászdák asztalán megolvadtak a fagylaltok. És már nem kellett soká nézni őket ahhoz, hogy felderengjen az igazság: a lármázó, vihogó, fényképező tömeg tagjai is mind ufók. Nem rózsaszínek, az igaz, de különös, csivitelő nyelvük idegen, gondolataik érthetetlenek, mozdulataik kiszámíthatatlanok – mások és furcsák. A rózsaszínek közben elfoglaltak egy kávéházi teraszt, egy turistát valamelyik lámpaoszlop tetejére pakoltak, mégis a körülöttük álldogálókról hullott le az álarc. Nyilván ez volt a terv. Hogy lebukjon minden ufó.

Az izgatott kamaszlány-ufók.
Az apuka, nyakában a kisfiával, aki mindjárt sírni fog-ufó.
A srác, aki nagyon hasonlít Ascher Tamásra-ufó.
A nagyszájú rosszgyerek, akit meg kéne már pofozni-ufó.
A laza hapsi, akinek arcizma se rezdül, és nem hajlandó észrevenni ezt

az egészet-ufó.
A lány, akinek beültek az autójába, és csak nevet, nevet-ufó.
A kövér szépinges a kávézó teraszán, aki mindenkit utál-ufó.
A fotós-ufó.

A másik fotós-ufó.

A feleségem, aki már kicsit fáradt-ufó.

A szépség, aki arra vár, hogy megpuszilják a rózsaszínek-ufó.
És még sorolhatnám. Hömpölyögtek az ufók végig a Kárász utcán, nézték a rózsaszíneket, kacagtak, csodálkoztak, eddig nem sejtették, hogy ők is idegenek, akiket egy fémkocka pottyanthatott ide.
A Klauzál térnél kopott zöld Citroën várakozott, az üléseire védőhuzatot terítettek. A hat rózsaszín bemászott, tekergőzött, ugrált, cuppogott; a sofőr ellenőrizte, jól be vannak-e csukva az ajtók, azután beült, elhajtott. Szóval, a Citroënek is velük vannak.
A gólyalábas Enzo Cozzi arra tanította Szegedet, hogy érdemes néha felnézni a magasba: ott egészen más a világ. Ezek meg arra, hogy mostantól izgatott gyanakvással figyeljük egymást: a legártatlanabb ábrázat, a legdivatosabb ing mögött is lapulhat egy különleges, rózsaszín, cuppogó jövevény.


Deutsch Andor

7.oldal

Vissza a tartalomjegyzékhez Az oldal tetejére
 

2024 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció