Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Exstasis - 2009. évfolyam - 1. szám / Ágens rovat

 

Lapszámaink

Egyed Erika - Ágens és társulata: Ira (düh)

nyomtatható verzió

Beszélgetés Ágenssel

„Hogyha nem hozod ki magadból azt, ami benned lakozik, az, ami benned marad, tönkre fog téged tenni.” Ez az előadás mottója Tamás apostol apokrif evangéliumából. „A düh félrevezet és függőséget okoz. Önpusztító effektusokkal él. (…) A testetlen düh befelé pusztít, a testet öltött kifelé.” Ezt pedig te mondtad. A düh tehát mindenképp pusztító? És az egy jó választás, ha kiadjuk magunkból és ezáltal inkább kifelé pusztítunk?

Az egyértelmű düh nem feltétlenül pusztító, inkább természetes effektus. Az emberi léthez tartozik, ugyanúgy, mint a szeretet. Kizárólag túlcivilizált lényünk kérdőjelezi meg a létjogosultságát. Természetesen a bizonyos határok között mozgó dühre gondolok. Az agressziót elutasítom. Azonban mint majdnem minden, ez is tartalmaz ellentmondásokat. A düh a tehetetlenség és a kielégületlenség végeredménye, valamely beteljesítetlen vágy, tett vagy félreértés következményeként születő érzelmi kitörés. Az önérvényesítés egyik rosszul értelmezett iránya. Azonban, ha létrejön, annak oka van, s muszáj valamely formában a világ tudtára adnunk, hogy dühösek vagyunk. Számomra akkor elfogadható egy dühkitörés, ha a megoldás irányát is tartalmazza.

Aki a méltóságot és a stílust tartja fontosabbnak, az mit tegyen? Van a dühnek stílusa?

A stílus az, ha a megoldást keresed. A kitörést abból az ellehetetlenült helyzetből, melyre a düh az egyedüli válaszod. Van, aki egész életében lefojtva él, félő, hogy ilyen esetben önmagát sem tudja megfogalmazni, nem hogy a dühe forrását s irányát. A legfontosabb érzelem egyértelműen a szeretet. Kizárt dolog azonban, hogy ez az egyetlen közelítésünk a világhoz, a másikhoz. Az ember ellentmondásos, többirányú személyiség. Ha elemzünk egy számunkra valóban fontos történetet vagy kapcsolatot, az akkor maradandó, ha több oldalunk és a másik változói is megjelennek benne.

Van az előadásodnak relevanciája? Dühös világban élünk? 


Számtalan kérdést indít el a düh felfejtése, amire itt most nincs időnk, de gondoljunk arra, hogy mit akar egy dühös ember? Feloldozást, megbocsátást, megengedést, megértést, elfogadást. Csupa olyan dolgot, melyre a mai társadalmak nincsenek berendezkedve. Egy sietve döntő, abszolút a külsőségekben megnyilatkozó, érdekkapcsolatokban megmutatkozó világban nincs idő kijátszani az emberi játszmákat. Rögtön ítélő, megítélő érdekcsoportok hálójában fulladozó személyiségeket látok magam körül. S időnként elszakad a cérna. Persze, hogy van áthallás. Igen, dühös világban élünk.

Drámaiság–hétköznapiság, antik–modern, emelkedett–sárba tiport. Ilyen ellentétpárokkal írják le az előadásodat. „A ki nem élt düh árt és lelket öl. (…) Nincsenek hagyományaink és megoldásaink a kezelésére. Nincsenek közös ünnepeink a feloldására.” Ezt is te mondtad. Az előadást nézhetem ilyen ünnepként?

Sokan düh-ünnepnek nevezik az előadásunkat. Egy olyan szertartásnak, ahol feloldást kap a düh. Az antik párhuzamot a kritikusok majd mindegyike említi, ez talán a darabban látható mérhetetlenül egyszerű tevékenységsor szakralitásában rejlik. Igazából egy időben érvényesül az ünnep és a mindennapi. Az előadásban ezek nem elválaszthatóak. Együtt hatnak. Természetesen vannak kiemelt pillanatok meg ünnepek, meg talán még csodák is vannak, ha elhiszed a létezésüket. De nem szabad megfeledkeznünk a napi tevékenységeinkben rejlő szakrális elemekről sem.

A cím, az Ira voltaképpen (a keresztény hagyomány szerint) inkább haragot jelent. Méghozzá ítélkező haragot. Te ítélkezel, kérdezel, megmondasz, beszélgetsz?

Én nem ítélkezem, épphogy feloldom a dühre épülő fájdalmas történetet. Kérdéseket persze teszek föl és beszélgetek is, ezt szó szerint is teszem az előadásban.

EGYED ERIKA

11.oldal

Vissza a tartalomjegyzékhez Az oldal tetejére
 

2024 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció