Szombaton a JATE Klub szolgál helyszínül a japán Faifai társulat előadásának. A csoport saját produkciója mellett az ekisfesztes mozgástréning néhány résztvevőjével közösen is színpadra lép, az érdeklődők Az ingyenélő és a Faifai menet című darabot tekinthetik meg.
Yon Kitagawa alig huszonkét évesen alapította a Koyubichi társulatot, ami mára Faifai néven lett ismert. A tokiói lány saját elmondása szerint szakítani akart a hagyományokkal, a színjátszás megszokott kereteit szétfeszítve élettel, humorral és fiatalsággal töltötte meg az előadásokat. A társulat fiatalokból áll, de mondanivalójuk nemcsak saját korosztályuknak szól. A siker titka talán abban rejlik, hogy mindegyik színész felviszi a színpadra az egyéniségét, a világról alkotott képét, kapcsolatait, problémáit. Így a néző azt érzi, a színpadi történések a való életben is relevánsak. Kitagawa azt állítja, mentesek akarnak maradni minden politikai nézettől, sokkal fontosabbnak tartják megszólítani a saját generációjukat, akik a filmek, a művészetek, a popzene és a divat útvesztőjében próbálják megtalálni saját hangjukat.
Az üzenet pedig sokakhoz elér, szülőhazájukban egyre nagyobb figyelem irányul a Faifaira. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az első jelentős díj, amelyet a Tokyo Performing Arts Market fesztiválon vehettek át my name is I LOVE YOU című darabjukért. Matthias Lilienthal német színházi szakember egyik interjújában elmondta, hogy a tokiói fesztivál fellépői valami egészen újjal kísérleteznek. A japán színház az elmúlt években kezdett el kialakítani egy igen erős kapcsolatot a külvilággal. Megszűnt a japán színjátszás belterjessége, a művészek nyitnak a mindennapi emberek, a színházba járók felé azzal, hogy az ő nézőpontjuk is hangsúlyt kap. Lilienthal szerint a Faifai pontosan ezért korszakalkotó: aktuális kérdéseket feszeget, és a globalizálódott világban próbál hű maradni a morális értékekhez.
Zene, fények, játék a falra vetített háttér előtt. Játék a fényekkel, érzésekkel, a testtel, egy olyan környezetben, ahol minden él és táncol. Táncol az árnyék a falon, vele az összes díszlet. Kifejező minden mozdulat, a pőre valóság hol az erkölcsi határokat súrolja, hol pedig nevettet. Azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy a színpad csupán közvetít, a koreográfiát az élet rendezi.