Abszurd, a műfaj kereteit gyakran szétfeszítő produkcióiról híres orosz társulat az Ache. A Szegeden már ismert formáció idén A dráma-gépezet imitációja című darabját hozta el a THEALTER-re.

Az Ache 1989-ben alakult, amikor a Boris Ponizovski nevét viselő társulatból három művész, Vadim Vasiliev, Maksim Isaev és Pavel Semchenko kilépett, hogy kísérletező kedvüket kiélve valami eredetit alkossanak. Nem több mint hét évvel megalakulásuk után már nevet szereztek hazájukban és külföldön is. Sikerük talán abban rejlik, hogy maguk alakítják a teret, amelyben játszanak. A társulat tagjai ugyanis nemcsak színjátszással, hanem világítástechnikával, látványtervezéssel, fotózással és festészettel is foglalkoznak. Nem csoda, hogy gyakran már maga a színpaduk is egy műalkotás. Zenével, a gyakran groteszk szereplőkkel, beazonosíthatatlan kellékeikkel, és különleges színpadi megoldásaikkal vesznek rá bennünket arra, hogy mögöttes tartalmat keressünk az olykor szabad asszociációk füzérének tűnő eseménysorban. Még szavakkal sem segítenek minket, a látvány egyetemes nyelvéhez fordulva mesélnek nő és férfi kapcsolatáról, az emberben rejlő kettősségről és a magány megtapasztalásáról.
A társulattól nem idegen a nézők bevonása az előadásba. Plug-n-Play című darabjukban – amellyel a 2003-as THEALTER-en léptek fel – a nézők között almákat és paradicsomokat osztottak szét, így a közönség megdobálhatta a művészeket. Érdemes elgondolkodni azon, vajon mi vitte rá a nézőket erre? Csalódtak a látottakban, többet vártak? Vagy rájöttek, mennyi keserű igazság volt a játékba fecskendezve? Megéreztek valamit saját tehetetlenségükből? Almával vagy a nélkül, de a hatás idén sem maradhat el.