Barna Gábor Botond vezetésével újra ingyenes mozgástréning a fesztiválon!
Érzékelés - bevezetés a fizikai és mozgástréning módszerébe
2010. július 19-24. (hétfő-szombat) naponta 11-14 óráig, Pinceszínház (6720 Szeged, Dugonics tér 2., az udvarban)
Tréningvezető: Barna Gábor Botond
Munkaeszközünk elsősorban a test, mint fizikai jelenség. Hús, vér és csont. Egyedül a térben, önmagában jelentés nélkül. Akár a papírra vetett betű. A tréning során többek között belső képekkel és Tolnai Ottó-szövegekkel foglalkozunk, s kísérletet teszünk arra, hogy ezek segítségével „központozzuk” a teret, mint színházi közeget. Különböző gyakorlatokon keresztül próbáljuk tudatosabban felfogni, érzékelni és használni a saját fizikai létünket és a körülöttük lévő tér elemeit. Megpróbálunk átjárhatóságot teremteni a tárgyilagosság és a szubjektivitás, az észlelés és a fikció között. Az intenzív fizikai tréning lehetőséget teremt a színész számára, hogy képzeletét kreatív módon használja fel, alkotóerejét fejlessze, és ezek segítségével olyan új területeket fedezzen fel önmagában, melyeket hasznosítani tud későbbi munkáiban. (Barna Gábor Botond)
Jelentkezés, tudnivalók: Az 5 alkalomból álló tréningre elsősorban egyetemisták, főiskolások jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet: előzetesen a czenezoltan@t-online.hu e-mail címen, vagy személyesen július 19-én, hétfőn 10 órakor (!) a helyszínen (Pinceszínház), mely egyben az első tréning időpontja. Maximális létszám: 12 fő! Túljelentkezés esetén, az első napon 10-11 óráig előválogató lesz, bemutató óra formájában.
A tréningek során egy 20-25 perces performansz születik, amelyet a résztvevők be is mutatnak a közönségnek július 24-én, szombaton 11 órakor, a Pinceszínházban, a THEALTER fesztivál keretében. A tréningekre megfelelő öltözet (kényelmes tréningruha, cipő) szükséges. A részvétel díjtalan!
2010.06.29.
forrás: MASZK
Let's Talk - szakmai találkozó
Július 18-án a THEALTER fesztivál keretein belül informális találkozót szervezünk külföldi fesztiválszervezők részére.
A találkozó elsődleges célja a személyes találkozás, kapcsolatépítés, EU-s pályázati ötletelés. Elsődlegesen Közép-/Kelet-/Dél-Európából várunkfesztiválszervezőket, de a találkozó természetesen nyitott hazai szakemberek
számára is. Bővebb információ a részletes angol nyelvű ismertetőben, jelentkezési határidő: július 2. péntek. A jelentkezési lap itt letölthető.
A kezdeményezést az OSI - Open Society Institute (Nyílt Társadalom Intézet) támogatja, ennek segítségével kb. 10 külföldi résztvevő számára szállást és étkezést tudunk nyújtani.
2010.06.22.
forrás: MASZK
Fenn vagyunk a Facebookon:)
Csatlakozz!
Két oldalt indítottunk el, a Régi Zsinagóga - ALTERRA (Szeged) a tavaszi és őszi programsorozatunkra fókuszál, míg a THEALTER a nyári fesztiválé lesz. Légy a rajongónk mindkét oldalon, mi pedig folyamatosan tájékoztatunk majd rendezvényeinkről, küldjük a híreket, és várjuk véleményed!!
2010.04.20.
forrás: MASZK
Desiré Central Station - Szabadka
2009 őszén az NKA támogatásának köszönhetően három külföldi színházi fesztiválra látogattunk el. Beszámolónk a szabadkai Desiré Central Station fesztiválról.
Desire Central Station 2009 – West Nemzetközi/Regionális Színházi Fesztivál 2009. november 22-29., Szabadka www.desirefestival.eu
A fesztivál nemzetköziségét a magyar, szerbiai magyar, a szlovén, a horvát, a szerb, a bosnyák, a macedón, a bolgár színházak adják, míg a regionalitást Dél-Európára, annak is ex-jugoszláv területeire koncentrálják a szervezők. Szabadka városa először adott otthont nemzetközi színházi fesztiválnak, a szervezők pedig az Urbán András igazgatta Kosztolányi Dezső Színház munkatársai és a velük társuló lebonyolítók voltak.
A fellépők között többségben voltak a Magyarországon alternatívnak vagy függetlennek nevezett együttesek, bár a déli térségben a hivatásos-kőszínházi formák és a szabadon működtetett, fellépéseikből, pályázatokból, nemzetközi együttműködésekkel dolgozó társulatok nem válnak el olyan élesen, mint hazánkban.
A fesztiválon a szombathelyi Weöres Sándor Színház Jeles András által rendezett Nevető ember című produkciója például kőszínházi körülmények között született, ám a fesztivál szellemiségéhez a Jeles választotta formák, esztétikai kísérletek, elmélyült elemzés és szenvedélyes színpadi munka közel állónak tekinthető. Frenák Pál Társulata, a Tünet Együttes, Pintér Béla és Társulata és a Bodó Viktor-féle Bérháztörténetek No. 1. vagy Ladányi Andrea előadása a magyar független szcénából érkezett. A testet és a mozgást (Frenák), a mozgást a prózával és költészettel egybegyúró színpadi munkát (Szabó Réka), valamint a zenei szekvenciákat a drámával és a groteszkkel ütköztető formákat (Pintér), a szituációkból építkező fragmentumok kavalkádját (Bodó), és a tiszta táncot, az extatikus mozdulatok végtelen variációit (Ladányi) mutatták be. Ez a keresztmetszet érzékletes, változatos és valóságos tendenciájú képet adott a magyarországi alternatív színházi létezésből.
A bosnyák East West Theatre Company Nóra című produkciója a klasszikus Ibsent emelte át egy mai világba, ahol az éles és pontos fények között, egy fehér és ezüstben úszó hatalmas plató-díszleten a színészek voltak hivatottak fölidézni a hajdani színmű világát, mintegy belülre fordítani a külső hűvösséget, és a külsőbe oltani belső szenvedélyességük viharait. A rendező Haris Pasovic a hagyományos közeget – Bosznia – és a hagyományos drámai téteket éppúgy átírja előadásával, mint a színészi munka elidegenítettségéről vallott brechti nézeteinket is. Új elidegenedés az ő munkája, elsősorban a nézőnek önmagával vívott harcát hívja elő, emberi lényei éppen, hogy nem helyettesíthetők a nézői beleérzés szimpátiáival, azt sugallja, mindig kívül maradunk a másikon, és mindig kívül maradunk egy színházi előadás belső epicentrumán is. Fiatal társulatával Pasovic tudatosan vállalta ezt az utat mostani korszakában.
Magányos útjának egyik állomásáról tudósított Ivo Dimcsev Some Faves című produkciója, amelynek európai munkabemutatója Szegeden volt, a 19. THEALTER Fesztiválon, 2009 nyarán. A két fesztivál lehetséges együttműködésének művészi hozadéka volt Dimcsev föllépése Szabadkán. A hatalmas sikerrel bemutatkozó bolgár művész egyetlen személybe, színpadi személyiségbe tolta össze azt, amit a testről és lélekről, az emberi hangról, és egyetlen lény „színpadképességéről” ismerhetünk. Önmaga játssza önmagát, ám a játékban a két én pontosan elválasztható, körüljárható és leírható. Foglyai egymásnak, amennyiben tudnak egymásról, és szabadok is, mert szabadulásuk egyetlen útjaként a színházi létezést használják. Ha csupán a kettős én 19. századi problematikájáról lenne szó, akkor is lenyűgöző volna a produkció technikája – azaz a színész technikája, a test varázslata – ám Dimcsev mást tud, mint a hasadt lelkű elődök. Teleportálni tudja saját másik énjét minden egyes néző lelkének a helyébe. Kiürít és eltölt. Megszáll és felszabadít. Hatása biológiai hatás, erősödő pulzus, szaggatott lélegzés, kiáltások és sóhajok hullámoznak a nézőtéren, amikor játszik. Átváltoztatja nézőit eredeti önmagukká.
Az átváltoztatás mesterei a horvát Bacaci Sjenki együttes tagjai is. Végigvezetnek egy úton, ahol egyetlen színész találkozhat egyetlen nézővel, és egy közös történet részesei lesznek (Ex-pozíció). Ez a produkció is szerepelt a THEALTER-en Szegeden 2008-ban. Míg másik produkciójuk – Kikapcsolódás a történelemből címmel – egy olyan világba visz el, ahol a magány újra a középpontba kerül. A nézők ágyakba fekszenek, a fények elalszanak, valami történik közöttünk, valami szól mellettünk, valaki fekszik a közelünkben, s nézői lényünk lassan feloldódik a színészek fülünkbe suttogó szavaiban, történeteiben. Az első előadáson szobákban, folyosókon bolyongunk a színészekkel, itt már nincs szükség a lépteinkre. Halandó lelkünk és testünk az álom határán oltja el az ébrenlét színházának megszokott formáit. A film, a zene, a képzőművészet, a színház lassan szétszitál közöttünk, és belep az élve elfeledettek pora. A művészet nem menedék többé, legfeljebb a kegyes halál egyik eszköze. Színházi eutanázia.
Az általam látott szerb színházi előadások egyszerre dolgoztak a hagyományos színházi nyelv segítségével és próbálkoztak olyan nyelv megteremtésével, amivel a délszláv traumák fölmutathatóak. A Bitef Színház a Wojczek-történetet ötvözte a színészek gyermekkori emlékeivel. Valóságos háborújuk családi vonatkozásai rávetültek a wojczeki katonavilág paneljeire és Büchner univerzális kódái a szenvedésről megteltek az emberi-gyermeki történetek színpadi konkrétumaival.
A Stipben működő Nemzeti Színház az egyik legrégibb macedón társulat. Szökevény címmel játszott produkciójuk a népszínházi törekvéseket ütközteti a modern színpadi nyelv iróniájával, nyelve mágikus, történetvezetése a mítoszokat idézi, a lokális-falusi világ egyetemes alakjait növeszti óriássá, míg a történet banalitása – szülői rigorozitás, reménytelen szerelem, kényszerházasság, atyai átok – ismert típusokat teremtenek a színpadon. Előadásuk egyfajta időutazás a szertartás színháza és a valódi modernitás mára már letűnt világába.
A szlovének hozzák vadságukat és kíméletlenségüket. A Via Negativa társulata a pénz, a vér, a szerelem és a kiút-kilépés-„túl”-zás mozzanatait vizsgálja, a hagyományos színészi szerep egy részét a nézőre hárítja, a játék aktív részesévé teszi, megdolgozza. A Money, Blood and Love és az Out című produkciók egymásra épített, végtelenített gyakorlatok, amelyek azt vizsgálják, hogy meddig tűrhető egy olyan hagyományos állítás, mely szerint az élet lehet, hogy színpadon zajlik, ám a játék lehet, hogy elkerüli a színpadot, és az életbe kívánkozik. A színházi valóság felbontásának kísérletét mindig az adott este hitelessége, valósága teszi igazivá, megtörténtté. A Via Negativa pozitív (bocs!) tette, sikere visszaigazolja a kísérletezők szándékait.
A fesztivál egészét tekintve mind Szabadka, mind a Kosztolányi Színház kiválóan vizsgázott. Ha voltak – lehettek is – az első fesztiválnak gyermekbetegségei, azokkal a szép számú nézősereg nem találkozott. Telt házak várták a fellépőket a különböző helyszíneken, a propagandán, reklámon, az előadás résztvevőinek kiszolgálásán látszott, hogy városi ügy ez a regionális színházi találkozó. A kiszolgáló személyzet odaadása, a színház színészeinek szervezői munkája, a helyszínek hangulata és installálása, a fesztivál kísérőprogramjai mind azt mutatták, hogy ezt a fesztivált érdemes évente megrendezni. A szegedi MASZK Egyesület technikai segítsége – fény- és hangtechnikája – is jól szolgálta a produkciókat, a milliós berendezések szponzorációs hozzájárulásával a szervezők jelentős költségeket takaríthattak meg és fordíthattak produkciókra.
A délszláv régió színházait bemutató Desiré Central Station fesztivál, a THEALTER Déli Vonal koncepcióját szegedi viszonylatban is megjelenítő szándékaival együtt, olyan képet adhat az itt folyó színházi törekvésekről, amely akár egy majdani Szeged-Szabadka fesztivál összefogás európai szinten is egyedülálló állomása lehet. A 20. THEALTER fesztiválon a szlovén Via Negativa és a Bitef Színház meghívását tervezzük.
14. Színházi Konfrontációk Nemzetközi Fesztivál - Lublin
2009 őszén az NKA támogatásának köszönhetően három külföldi színházi fesztiválra látogattunk el. Beszámolónk a lublini Színházi Konfrontációk fesztiválról.
14. Színházi Konfrontációk Nemzetközi Fesztivál 2009. szeptember 30-október 3., Lublin www.konfrontacje.pl
Lublin Kelet-Lengyelország legnagyobb városa, kulturális központ, és a 2016-os Európa Kulturális Fővárosa cím egyik lengyel pályázója, ami a város marketinganyagain kitüntetett szerepet is kap. Az EKF koncepció egyik eleme a Színházi Konfrontációk Nemzetközi Fesztivál (Miedzynarodowy Festiwal Konfrontacje Teatralne), amelyet 1996-ban indított útjára Janusz Oprynski, a fesztivál igazgatója („civilben” rendező és a Teatr Provisorium vezetője), aki a 70-es, 80-as évek virágzó ifjúsági színjátszó találkozóinak hagyományait szándékozta újjáéleszteni. A fesztivált az önkormányzati intézményként működő és rendkívül széles körű kulturális tevékenységet folytató Kulturális Központ szervezi, a költségvetés 40%-át az önkormányzat biztosítja, a többi forrást pályázati és szponzori támogatásból sikerült előteremteni.
A fesztivál az utóbbi években különböző tematikák köré szerveződik, 2008-ban például „a zsidók a színházban”, 2009-ben Oroszország került a középpontba, hazai és más kelet-európai produkciókkal kiegészülve. A lengyel-orosz viszonyrendszer nem volt soha felhőtlen, így kortárs orosz színházi és művészeti trendek, produktumok megmutatásával a szervezők egyik nem titkolt célja volt az is, hogy a – gyakorta kölcsönös - ellenszenv ellen hassanak. A fesztiválkiadványok arculatának alapeleme az orosz Kék Orrok (Szinyije Noszi) duó tabudöntögető-provokatív képsorozata volt, amely a történelmi sérelmeket figurázta ki. Az egymást gyepáló és egymás fejéhez válogatott szidalmakat vágó két meztelen „sztereotip” nőalak a műsorfüzeten, szórólapokon kívül szabadtéri plakátkiállításon is szerepelt.
A fesztivál programja azonban nem váltott ki ilyen szélsőséges reakciókat. Az orosz és a volt szovjet tagköztársaságokból érkező, a koncepció ellenére mégiscsak kevés számú produkció felvillantott ugyan néhány irányvonalat ill. műfajt, átfogó és alapos képet azonban nem tudott adni a kortárs orosz – és ex-szovjet – színházi trendekről, a legfontosabb színházi történésekről. (A színházi programot mai orosz filmek és a Rubl orosz rockzenekar fesztiválzáró koncertje egészítette ki.)
Az üzbég Ilkhom Színház Aiszkhülosz Oreszteiáját állította színpadra abszolút kortárs kontextusban, a mai tv-ben közvetített, „multimedializált” háborúk zaklatott világát megidézve – a klasszikus művet a mai befogadói szokásokra adaptálták, megőrizték viszont az eredeti veretes szöveget. A minszki Belorusz Drámai Színház egy híres éhezőművész allegorikus történetét mesélte el, aki visszatérésével alaposan felkavarja egy kisváros életét: az emberek irigységből és haszonlesésből egymás ellen fordulnak, míg a darab mágikus síkján egy gonosz boszorkány is beleavatkozik az eseményekbe. A moszkvai Soundrama Stúdió Gogol írásaiból kiinduló Gogol. Az esték című kétrészes, nagyszabású zenés előadását hozta el, amely ukrán népi hagyományokból és népzenéből építkezik, profi, zenélni, énekelni és néptáncolni tudó színészekkel, tökéletes technikai megvalósítással – a monstre produkció azonban hamar egysíkúvá vált.
A fesztiválon több hazai kőszínházi produkció vendégszerepelt. A Jerzy Szaniawski Drámai Színház Gombrowicz egy regényét adaptálta színpadra Megszállottak címmel, számos multimédiás eszközt felvonultatva a 3 órás előadás során. A lodzi Teatr Nowy egy 40-es években írt darabot fogalmazott újra, a szocreál stíluselemeket korunk kapitalista szellemiségével ütköztetve a Karhan köszörűs brigádjában. A bydgoszczi Teatr Polski Csehov Platonovját helyezte mai környezetbe, már-már kegyetlenül bánva (el) a csehovi alakokkal. A wroclawi Teatr PiosenkiLeningrád című előadása a színházkoncert-koncertszínház műfajában rockszámokban mesélt egy buli utáni lakásban ébredő és erősen másnapos baráti (férfi)társaságról. „Szabadság, szerelem”, kiváló színészek-zenészek - a közönséget magával ragadó, szórakoztató előadás volt. A fesztivál teljes kínálatától különbözött azonban a szczecini Kana Színház produkciója: a Geist a bűnbe eső és jó útra térni képtelen ember mély drámája egy rendkívül sötét (alulvilágított) színpadon, minimális díszletek között játszódott, igencsak próbára téve a közönséget, akik annyira már talán nem is fogékonyak erre a 10-20 évvel ezelőtt még oly hatásos színházi kifejezésmódra.
Két előadást kell viszont kiemelnünk a fesztiválprogramból. A moszkvai Praktika SzínházFodrásznő című előadása friss fuvallatként hatott a sok hosszú, nehéz produkció mellett. A naiv és becsapott vidéki fodrásznő egyszerű, mégis mélyen tragikus története egy gyerekkorunk mesekönyveihez hasonlatos kétdimenziós, széthajtogatható kartonpapírdíszletben elevenedik meg – szó szerint – és válik többdimenzióssá, a néző pedig azon veszi észre magát, hogy nagyon szurkol, hogy a bájos főhősnő sorsa mindenképp jobbra forduljon. (A független alkotói csoportosulásként működő Praktika Színház célja a jelen komplex kérdéseire, problémáira reflektáló kortárs, elsősorban orosz drámák színpadra állítása fiatal rendezők közreműködésével.)
A varsói Teatr StudioIsten vagy. Paktofonika – a változás idejének hősei című felolvasó-színházi előadása egy nagyon nem-színházi témáról szólt: a lengyel hip-hop úttörő zenekarának felemelkedéséről és tragikus bukásáról a 90-es évek végén. A katowicei fiatalokból álló őszinte, lázadó és rendszerkritikus együttest szép lassan felőrli a hírnév és a gazdagság, alig két év múltán öngyilkosságra késztetve a csapat vezéralakját. A tehetséges színészek „betöltötték” a megidézett figurákat, a nem oly távoli múlt felidézése és a hétköznapi életből merített kortársi téma pedig mélyen megérintették az előadás főleg fiatalokból álló közönségét.
A Színházi Konfrontációk Fesztivál – több más lengyelországi fesztiválhoz hasonlóan – nem húz éles határvonalat kőszínházi és független/alternatív produkciók között, nyitott minden irányba, a jelenlegi fesztiválon mégis többségbe kerültek a nagy volumenű, nehezen (vagy drágán) turnéztatható előadások, emellett a lengyel produkciók jó része nem igazán működne lengyel nyelvterületen kívül. Az előadások összességére visszatekintve mintha sok esetben a forma került volna előtérbe, ami nem feltétlenül eredményez érdekesebb végeredményt. A fesztivál nem is tudta meggyőzően teljesíteni a kitűzött célt, azaz hogy az orosz ill. ex-szovjet színházat mint olyat bemutassa – ez túl nagy falat lenne mindenkinek… Fesztivállátogatói szempontból a Praktika Színház előadása bizonyult a legfigyelemreméltóbbnak, a csoport tevékenysége mindenképp megérdemli a fesztiválszervezők kiemelt figyelmét.
Hírek
