Üss, üss még! 2014.07.19.
Szabó Réka
Meddig bírjuk cérnával?
Ezt a költői kérdést jegyeztem föl többek között a tegnapi fesztiválmegnyitón, amely aztán Urbán András rendezését figyelve, újrafogalmazódott a fejemben. És most szándékosan rendezést mondtam, nem pedig Tea for Two: Antigoné reloaded workshop bemutatót, mert elsőként nem interpretációt láttam a színpadon, hanem egy olyan koreográfiát, amelyet már jól ismerek a rendező egy nemrég látott előadásából. Nem mondhatom, hogy „ezek a jellemző fordulatok Urbán munkáiban”, mivel a THEALTER lesz a Nagy Alkalom arra, hogy a kolozsvári Ivanovék karácsonyán kívül más rendezését is láthassam.

Mindezek ellenére már ismerős egy-egy megnyilvánulás. Üres tér, a nézővel konfrontálódó agresszív színész lázadva szembevág gondolatokkal, melyeket a háttérben kivetített drámaszereplő nevéhez fűz. Iszméné jellemére építve például feltevődött a kérdés, hogy mitől tud kevesebbet Budapest, mint más nyugati főváros? De hol kezdődik nyugat? Miért kell lelépni az országból az egyéni érvényesülésért? Miért hagyunk magunk után élhetetlen tereket? Miért vagyunk mazochisták? Miért van az, hogy csak „megyünk és hallgatunk?” Erre Antigoné azt válaszolja, hogy azért, mert nem merünk szembenézni a törvényhozókkal. Hatalom nélkül levegőt sem tudunk venni, éppen emiatt visz táncba a felejtés. De vigyázat, a lázadás is hatalom! Mitől lesz jobb a te személyes lázadásod, mint egy médiaszenzáció? Mielőtt mindannyian beintenének a rendszernek és mi megtapsolnánk, Kreón figurája elmondatja a „tisztában lenni az értékeiddel” című monológot, mely mellőzi a rendhagyó gondolatokat.

Benczur Kata azt írta egyik blogbejegyzésében, hogy ennek a tréningnek a színházi tükörbenézés jellege nem hozza magával a jól bevált kliséket. Ha ezt az ígéretet nem is sikerült teljesen beváltani (legalábbis a bemutató alapján ítélve), annyi mégis bizonyos: folyik a harc, még bírjuk cérnával, ütni kell és ugatni az életért, az identitásodért, képességeid kiteljesedéséért.
(Antigoné Reloaded - Tea for Two tréningbemutató)
Fotó: Révész Róbert
|