Ebben semmi művészet nincs

Balázs Nóra

Horváth Csaba vasárnap délben kezdődő workshopjára kissé feszengve érkezem. Csaba ugyanis azzal fogad a Zsinagóga udvarán, hogy „azt csinálok, amit akarok” az elkövetkező három órában, ami azt is jelenti, hogy kipróbálhatom aktív résztvevőként a tréninget. Bevallom – nem gyűjtöttem össze elég önbizalmat ahhoz, hogy belevágjak, így egyelőre maradok a biztonságos kispadon ülős nézőpontnál.



A workshop első két órájában, félretéve Antigonét, mozgással indítjuk a hetet. A szöveg nélküli gyakorlatok fő célja a résztvevők összpontosításának erősítése. Fókuszban a fókusz: az a pont, ahova nézel, a fájdalomcsillapítód, abba kapaszkodj, biztatja Csaba az elsőre egyszerű, ám az ismétlés és a ritmusváltások miatt egyre nehezedő gyakorlatok alatt fáradó résztvevőket. A kihúzott hátak, kifeszített karok, ütemre ökölbe szoruló kezek láttán arra gondolok, igen, ennyi akár elég is lehet egy konfliktus színpadi megjelenítéséhez. Az egyértelmű, tiszta szándék a legfontosabb, ettől nem tornamutatvány, amit csináltok – mondja Csaba, miközben a tekintet irányváltásának lehetőségeit magyarázza. Majd az is kiderül, a végzett gyakorlatokon artistaképzős generációk nevelkedtek, bizonyos Dönci bácsi irányításával. Szünet előtt még odasúgja: ebben eddig semmi művészet nincsen – majd éles váltás, és rövid töprengés után máris szerepeket oszt.

Az elkövetkező héten ugyanis Jon Fosse norvég drámaíró Halál Thébában című Szophoklész-átiratával fogunk dolgozni. Csaba az eredetinél sűrűbb, kevésbé klasszikusan építkező szövegváltozatot ígér, sok mozgással – izgalmas beharangozóval zárjuk az első napot, lássuk a folytatást!

(Horváth Csaba tréningje, 1. nap)

Fotó: Révész Róbert