Nagyítóval keressük

Benczur Kata

Apró színházi tér. Mindig irigyeltem a bábosokat, hogy pici helyen képesek csodát művelni, bár nyilvánvalóan a tér adta lehetőség korlát is egyben. Az Art Nuans előadása egy rövid etűd, melynek kiinduló kérdése, az ismertető szerint: Ön mit csinál, ha van egy napja a tengerparton?

A Zsinagóga kertjében mutatták be a Merülés című előadást, amely egy pár perces, pusztán akusztikus bevezetővel indul: utazunk, metrón, vonaton (vonatpótlón) – ismerős zakatolások és szignálok. Egyelőre mi, nézők utazunk, mert a főhőst még nem ismerjük. Hamarosan ő is feltűnik, mikor a tömegközlekedés zaját hirtelen a tenger moraja, a hullámok ütemes és megnyugtató hangja váltja fel. A vörös és hegyes orrú róka a vízfelszínt jelképező kék lepel „habjaiba” merül, és testét kényelembe helyezi, a bábos pedig egyszerre szagol bele a tenger levegőjébe főhősével. Főhőst írok, de hősnek nem hős, igazából bárki lehetne: egy arc nélküli bábu is, mert nem tudom, miért fontos, hogy ő ki és mi, és miért megy a MÁV-val nyaralni.



De nyaral és jó neki, lubickol, lemerül, majd az egész tér a rendelkezésére áll, hogy a végtelen harmóniát és megnyugvást egy képbe sűrítve megmutassa. Később aztán szórakozik is, kirúg a hámból és a bábból koktél shaker lesz, a zene meg Carmina Burana után karibi. Olyan érzés, mint amikor otthon táncolsz és senki nem lát. De a közönség lát és kérdez majd az autentikus gyermekkérdés is elhangzik: „Micinál a néni?” A válaszra többen is fülelnénk, de újabb történés a dobozban: a nagyító elindul körbe-körbe és megmutatja, mit rejt a doboz, miről fecseg a felszín és hallgat a mély. Apró részletek tűnnek fel, de az egész valahogyan nem áll össze. Álomszerű marad az egész utazás és a bábjátékos is mintha az etűd végén nyújtózkodva ébredne ebből a furcsa álomból.

(Art Nuans: Etűd 1. / Merülés)

Fotó: Révész Róbert