Csemege mix

Kovács Bea

Ismét tanulságos tréningen vagyunk túl, én legalábbis szivacsként szívom magamba a sok információt. A csoportunkban táncos, színis, sőt még kiskorú gimis is van (oké, nemsokára tizennyolc lesz), debreceni színész és kolozsvári kritikustanonc. Mindannyian máshonnan érkezünk, és egyelőre az a közös bennünk, hogy reggelente együtt mozgunk, majd Antigonéról gondolkodunk. Minden új, mindenki érdekes.

Ebben a fázisban talán magunkról tanulunk a legtöbbet. Közhely, de így van. Ma új koreográfiához látunk hozzá: a lányok lendületből felállnak a fiúk combjára, majd felülnek a vállukra, majd szépen, hasizomból legördülnek. Na jó, ez így annyira nem szemléletes, beismerem. De ha látnátok a feszülő izmokat, az egymásra szoruló tenyereket, a kecses ívű mozdulatokat... Talán majd fogjátok.

Szörnyen félek. A bizalommal rosszul állok. Mentségemre szóljon, hogy hosszú évek rossz tornaórás tapasztalatai zakatolnak bennem. De ez itt nem verseny, nem überelni akarjuk a másikat, mindenki csak magára és párjára figyel. Lassan belejövök, és rá kell jönnöm: itt senki nem fog szekálni, ha nem jön össze egyből a lépés, nem néznek ki, ha bénázok. Most Mészáros Tibi vállán ülök. Nyugalom, csigavér, bizalom. Rileksz.

A nap zárása finomvegyes. Nyakkendőkötést tanulunk, összeollózott monológot olvasunk, dalszöveget diktálnak, összművészeti tapogatozások kezdődnek. Hemingway akkor állt meg az írásban, amikor már tudta, hogy mi fog következni. Ha mi nem is tudjuk egészen pontosan, de már sejtjük.

(Gemza/Mészáros tréning, 2. nap)

Fotó: Révész Róbert