Gondolj csak bele

Balázs Nóra

Ma belecsaptunk a lecsóba – konkrét és átvitt értelemben egyaránt: a workshop végén ugyanis nagy bogrács frissen főtt lecsó várta a Zsina udvarán a jócskán megéhezett csapatot. Innen is köszi, bárki főzte!

Délelőtt pedig a Jon Fosse-féle Halál Thébában Antigoné-változata volt terítéken: színpadon nyolc lány, négy Antigoné-Iszméné páros, más-más hangsúlyok, mozdulatok kíséretében próbálják a darab első jelenetét. Csaba rendelkezik, legyél ravasz, racionális, majd pedig: csak a hangodat használd, ne pislogj, ne játszd el, attól fog élni. Már a legelső mozdulat, Iszméné Antigonét el nem érő keze kiválóan jellemzi a testvérek viszonyát. Kíváncsian figyelem, hogyan válik ugyanaz az egyszerű gesztus más-más jelentés hordozójává csupán egy szemvillanás, egy testtartásbeli különbség miatt. A feszült testek „beszélnek”, érzelmeket közvetítenek, néha ellenpontozva a szöveget (ami, megtanuljuk, nem hangozhat el egyszerre a mozgással).

A jól ismert konfliktushelyzetet Csaba menetközben, mintegy mellékesen értelmezi: a maszkulin erőfitogtatás áldozataivá vált nőkről készül éppen az etűd. A helyzetben nem Antigoné a pozitív hős, az okos és alázatos Iszménének ugyanúgy igaza van, amikor észérvekkel próbálja meggyőzni testvérét. A két nő körül elpusztultak (valljuk be, saját hülyeségük miatt) a férfiak: „gondolj csak bele, elveszítettük mindkét fivérünk, gondolj csak bele, egymást gyilkolták le” – (vissz)hangzik sokadjára is a Vasvári tornatermében Iszméné szövege. Én meg közben a beleélést, eljátszást kifejezetten tiltó instrukciók ellenére nézőként nagyon is belegondolok, vagy még inkább érzem, hogy egyre pontosabb, élesebb helyzetek születnek.   

(Horváth Csaba tréningje, 2. nap)

Fotó: Révész Róbert