A rózsa az rózsa az rózsa az rózsa

Kovács Bea

Azt hiszem, először látok egy színpadot éjjel. Azt hiszem, először látok egy színpadot. Ehhez hasonlót még nemigen. Bánom nagyon, de nem láttam A kisinyovi rózsát, aminek a Rózsák a 2.0-ás változata: itt már nincs szöveg, csak anyag, tárgy és mozgás. Ami irányítaná az értelmezést, kimarad. Egyszerre hízelgő és rémisztő, ha ennyire magamra hagynak a színházban. Folyamatosan leráz magáról az előadás, ettől meg egyre inkább vonzódom hozzá. Nincsen Rózsák tövis nélkül.

Erről az előadásról abszurd humorral, némi nosztalgiával és elégiával fűszerezett szabad képversben lenne érdemes bármit is írni. Nincs történet, nincs linearitás, nincs fogódzó. Ritmikusan ismétlődő mozgások, ki- és beszaladások, anyagok tömkelege, tárgyak funkciójukkal szembemenő használata. Csodaszép lebegés, erős vizuális képek, csábos mozdulatok. Béres Márta egy gyönyörű tUrbánban.

Még sosem gondoltam rá, hogy egy óriási indigólappal magamról mintát vegyek.

Még sosem akartam ennyire agyagot tenni valaki fejére.

Még sosem hatódtam meg három plüss-zebrától.

Még sosem jártam ilyen varázslatos diszkóban.

Előadás közben belém villan, hogy ebben a színházban most mind másra gondolhatunk. Nem létezik két azonos interpretáció. Ez általában igaz, de most annál is igazabb.

Van valami gyermeki rácsodálkozás bennük és bennem egyaránt. Ki ne akarna baseball ütővel szalmabálát csapkodni? Minden új jelenet után eldöntöm, hogy ezt én is ki fogom próbálni. Feltételezem, színen kívül azért nem annyira izgalmas a szalmacséplés. Urbánnak sikerül.

Kifelé megyünk a nézőtérről, és megkérdezi tőlem valaki, hogy tetszett-e az előadás. Érzem, hogy a „tetszik” a legalkalmatlanabb szó, amivel viszonyulásomat jellemezhetném. Egy új szókincs után nézek.

(Kosztolányi Dezső Színház: Rózsák)

Fotó: Révész Róbert