Nem uncsizunk

Kovács Bea

Na még egyszer! Még sokszor.

A mai workshop egy jelenet köré épül. Teiresziász nagymonológját gyakoroljuk, igen, többes számban. A vak jós csak beszél és beszél, sorolja a múlt hibáit és a jövő veszélyeit, Kreón pedig majdnem agybajt kap. Sőt, nem csak majdnem.

Viszonylag hamar rá kell jönnünk, hogy beszédtechnikából könnyebben boldogulunk, mint mozgásból. Most is többet számban beszélek, igazából én egyikből sem teljesítek jobban. Kórusban hangzik el a terjedelmes jóslat, s miközben a felszólalók az ütemes szövegmondás mikéntjére figyelnek, Tamás, aki Kreón ebben a jelenetben, fel-alá járkál. Mármost ez a fel-alá járkálás az, amiről a mai három óra szól. Ó, jaj!

Még a legelső találkozásunkkor beszéltünk arról, hogy ebben a drámában mindenki alapjáraton irritált, fel van húzva és a legkisebb ellentmondástól is dührohamot kap. Ugyancsak az első napon tüneteink, állapotunk intenzitását próbáltuk lépcsőzetesen fokozni. Ma, ennek értelmében, a feszültség, zaklatottság látványos felépítésén dolgozunk.

Mészáros Tibi lankadatlan energiával instruál. Minden szóra, sorra, baljós beszólásra Kreónnak reagálnia kell, és a mi jelenetünkben a reakciók a dinamizmus jegyében születnek. Ezt ma Tamás szenvedi el, dél körül már rikító sárga nyakkendője is verejtékezik. Akik csak később kapcsolódunk be a vészjósló szólamban, fekve-ülve-állva figyelünk a szöveggel összecsengő mozgássorozatra. Tibi néha közel jön és megkérdezi: na, unatkozol már?

Susan Sontag szerint az unalom nem más, mint nem helyénvaló figyelem. Ha unatkozunk, meg kell kérdeznünk magunktól: helyesen figyelünk-e? Nem unatkoztam.

(Gemza/Mészáros-tréning, 4. nap)

Fotó: Révész Róbert