Holnaptól megváltozom

Balázs Nóra

A THEALTER vége felé közeledve különféle, vélt vagy valós összefüggéseket találok a látott előadások között.  Az egyik kategóriába az inkább az aktuális társadalmi problémákat tematizáló, a másikba az emberi kapcsolatokat boncolgató produkciók kerülnek – egyszerűsítek, persze, miközben próbálom egymás kontextusában is nézni az előadásokat.

A Nyúzzatok megben az volt a legszimpatikusabb, hogy az örökérvényű és örökzöld szerelmi viszony-témáról egészen újszerűen és közhelymentesen tudott szólni. Nem sablonos, elcsépelt és emiatt azonnal értelmezhető mozdulatsorokra, koreográfiákra támaszkodtak, hanem bátran, az öniróniát sem nélkülözve keresett új eszközöket. Felüdülés volt látni, hogy a fiatal táncos trió nem a technikai tudás megcsillogtatását (miközben az is van nekik jócskán), sokkal inkább a közös „tánccsinálás” örömét tartotta fontosnak. Így is lehet.

Az elbalettozott hármas ágyjelenet ezért nem ócska, a banális, unalomig ismételt aerobikmozdulatok nem csupán viccessé, de esztétikussá is válnak, az előadásban egyformán megtalálja helyét szöveg és testiség.

És – az előadás legfrappánsabb invenciójaként – kiemelt helyet kap két zenész is, akik egyáltalán nem civilként, hanem a történések szerves részeként vannak mindvégig színen. A zene és a tánc kiegészíti, erősíti egymást, kilépve a megszokott alá-fölérendelt viszonyból. A dobos itt rohanva játszik térben szétszórt hangszerén, a gitáros (zenélés közben, csakis) meghitten lassúzik az egyik lánnyal, míg az észrevétlenül lehangolja hangszerét. 
Megkönnyebbülten érzem, hogy ezen az előadáson semmit nem „kell” megértenem, tetszés szerint asszociálhatok, vehetek részt a játékban, vagy hallgathatom békésen székembe süppedve a zenét.

(Dányi Viktória - Molnár Csaba - Vadas Zsófia Tamara: Nyúzzatok meg!)

Fotó: Révész Róbert