Hogyan kezdődött?

Balázs Nóra

Az a tény, hogy az Olivetti 82 előadást a szegedi Csillag börtönben, a fogvatartottakkal együtt nézem (még soha nem jártam működő állami fegyintézetben), sosem gondolt értelmezési szinteket nyit számomra. A színház felelősségéről, társadalmi hasznosságáról (ld. Urbánék Bánk bánja), saját nézői mivoltomról és előítéletességemről szinte automatikusan gondolkodom el, holott az előadásban ezek a kérdések sem direkt, sem áttételes módon nem tematizálódnak. Most értem meg igazán, mekkora súlya lehet egy előadás kontextusának, s hogy mennyire hibásan gondoljuk gyakran kiiktathatónak, behelyettesíthetőnek a befogadó valóságát.

Apropó, kontextus: az előadásról azt is lényeges elmondani, hogy magyar nyelvű ősbemutatója Eriek Verpale kortárs flamand szerző darabjának, melyet erre az alkalomra Bellus Attila, az előadó fordított le. A hatalmas mennyiségű (és gyakran meglehetősen irodalmi) szöveg nehéz feladat elé állít színészt és nézőt egyaránt. A több mint másfélórás monológ során Bernard van der Wiele író többszörösen kisiklott életének történetét ismerjük meg, azt az utat, mely a gyilkosságig vezetett.

Az előadás első órájában egy gyermekkori emlékeit felidéző értelmiségi férfit látunk, aki a „hol is kezdődött?” kérdésre keresi kétségbeesetten a választ. Látjuk a kanadai felszabadító (mellesleg zsidó) apát, a hithű katolikus takarítónő anyát, a cigány cirkuszista által meggyilkolt kishúgot – és a történet lassan lépre csal.

Az elkövető saját nézőpontja minden pillanatban logikusnak tűnik, gyanútlanul tudok vele menni, hogy aztán végül annál döbbenetesebb legyen rájönnöm, hova érkeztünk: incesztus és gyilkosság az út vége. És ráadásul ekkor már én sem tudnám megmondani, hogyan juthattunk idáig, hol kellett volna másként dönteni. Ki a felelős azért, hogy ezek az esetek megtörténnek? Az előadás után csak nagyon óvatosan mernék erre a kérdésre válaszolni.

(MASZK Egyesület: Olivetti 82)

Fotó: Révész Róbert