Dinamikus tétlenség

Székely Örs

Bezzeg a következő Platonovhoz, ami ma lesz, plusz 4 ventillátort fognak hozni. Iszonyatos a hőség, ezt többször mondják is az előadás során, és míg az elején alig tudok odafigyelni, a tétován, idegenszerűen indított párbeszéd egész szépen alakul át valami mássá; ott egy asztaltársaság, mindenki méregeti egymást, vajon meddig mehetnek el. A színészek jól belőtt tágassággal mozognak szerepeikben, és a Züfechez meg a Bakfittyhez képest egészen finoman, s így pontosabban mehet a már várt agyatlankodás.

Ez aztán nagyon hamar át is csap ijesztő, akut részegségbe; szép lassan hatalmasodik el mindenkin az őrület, az értelmetlenség. A Cooltour Caféban kialakított minimáldíszlet felerősíti a gesztusokat, a szöveget, a szereplők csak kapkodnak az ital után, egyik ajtón kirohannak, másikon be; jól koreografált zombiélet, van is ennek egy dinamikája, de teljesen széttartó energiák feszülnek egymásnak ebben a kicsi térben.

Mindez kicsiben magában Platonovban is végbemegy, aki játékában kérlelhetetlenül, már-már programszerűen hajtja végre a tettvágy, a morális felelősség, az akarat lebontását. Olyan ez, mint a betegség, amikor a testben a szervek funkciója és hierarchiája megszűnik és mindegyik önálló életet kezd élni; szép látni, ahogy széthullik a színpadon ez az ember, mert nem tudja összeegyeztetni az értelmetlen konvenciók felismerését és felrúgását saját, minden személlyel szemben külön-külön megnyilvánuló felelősségével.

Ezt a paradox, cselekvésképtelen állapotot az előadás teljes mértékben hozza, a különböző karakterek mind-mind sikeres ellenpontjai Platonovnak (Horváth Szabolcs); Trileckijt a bambaságból nagyon gyorsan teszi Platonov cselekvő másává Rózsa Krisztián, ezt el is hisszük neki; Viktor Balázs igazi romantikus fantaszta Szergej szerepében, aki vaskövetkezetességgel kéri számon Platonovon az elveit; Mása kanapé előtt leguggolós jelenetében Boros Anna mutatja meg szépen a megkérdőjelezhetetlen elvek és a szeretet összeütközését.

Ízlelgessük azt a szót is, hogy kártékony. Ettől fél Platonov, ezzel vádolja környezetét és ezzé válik ő is, így lesz erkölcsi alapja Oszip szerepében Domokos Zsoltnak kíméletlenül számon kérni Platonovon azt a bálványt, akivé ebben a közösségben lett. Ő az, aki a legnagyobb fordulatot végrehajtja és lesz a rendszer tünetszerű eleméből vádló, mindezt takarékosan, kevés megjelenésből, kevés párbeszédből.

A kártékonyságot csak nézni lehet, ahogy végigmegy? Ez egy paradoxon, amit az előadás széltében-hosszában végigjár és elvezet a pótcselekvések sorozatától az őrületig. Hagyja, hogy dolgozzon bennünk az a pisztolylövés. Más egyébnek már úgysem lesz helye bennünk egy ilyen este után.

(k2 Színház: Apátlanok)

Fotó: Révész Róbert