Álamérdek

Herczeg Dániel

„A nemzeteknek nincsenek állandó barátai vagy szövetségesei, csak állandó érdekei”

- Henry John Temple, XIX. századi brit miniszterelnök

"Első álamfői látogatásom első álomásán. Köszönettel: Schmitt Pál, 2010. szept. 7."

Maratoni, két és fél órás show-t prezentált a Kultúrbrigád az idén. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az előadás alapjául egy három évadot megélt brit vígjátéksorozat szolgált. Ahogy a darabválasztás sem az: két éve a szintén a brit szigeteken játszódó tragikomédiát, a Vaknyugatot hozták el a szegedieknek.

Az egymást szünet nélkül szapuló ír testvérek helyett most magának az Egyesült Királyság miniszterelnökének, és az ő bizalmasainak életébe tekinthetünk be. A helyzet nem kevésbé groteszk, bár a bő lére eresztett politikai viccek miatt a valódi konfliktus csak az első felvonás végére kerül fölvázolásra: a kumranisztáni diplomata egy tizenhat éves szüzet követel magának, különben nem írja alá a miniszterelnök hatalmát megerősítő olajkereskedelmi egyezményt.

Az előadás első fél órája a legtöményebb ebből a szempontból: egy olyan bonyolult bürokratikus-intrikus hálót vázolnak fel, amit megérteni még egy született angolnak is kihívás lehet. A felvonás végére viszont minden (a dolgok nagy része) egyértelműsödik, hogy az aggasztó és meglepően karakteridegen morális kérdések kerüljenek előtérbe.

Az előadás humora ingadozó: gyengébb pillanataiban a színészek túljátsszák karaktereiket egy-egy olcsó gegért, legzseniálisabb pillanataiban pedig halmozza az (aktuál)politikai utalásokat – mind a brit, mind a magyar közéletből. Pártossággal semmiképp nem lehet megvádolni a rendezést, a magyar politikai mindkét oldala megkapja a magáét: a „majd megunják és hazamennek”, valamint a „kerítés” elhangzik, és mindkettőt hatalmas nézői hahota kíséri (utóbbi nyílt színi tapsot is kap).

A hatalmasok játsszák hatalmi játékaikat, fúrják egymást, keresik a nagyobbnál nagyobb mutyilehetőségeket. Fittyet hánynak a népre, főleg, ha nem választópolgárok. Így lehet, hogy akármennyire is jól készítse el „a vörösboros marhapörköltet nokedlivel” és a „TEPERTŐSPOGÁCSÁT”, a kárpátaljai szakácsnő és lánya végül a terrorelhárítók kezébe kerül.

Nevessenek csak, és miután a hatalmasok koccintottak ránk, tapsoljanak is!

(Kultúrbrigád – Átrium Film Színház: Igenis, miniszterelnök úr!)