Hellóka!

Kovács Bea

Mielőtt színpadra állítanánk az Amphitryont, mondja Petya (nevetés), mutatkozzunk be egy kicsit. Amikor hozzám ér a sor, máris mondom, hogy én a blogger vagyok, mintegy mentegetőzve, mert míg mindenki más mozgásruhában, nekem a földig érő ruhám van mozgásban – kicsit túlöltöztem az első k2-s workshopra.

De hát végül is ünnep ez, nekünk, 10+2 embernek (9 résztvevő plusz én plusz a k2-s fiúk, Benkó Bence és Fábián Péter), ma egy másféle időszámítás vette kezdetét a 25. THEALTER-en belül. Mától mindennap együtt dolgozunk és gondolkozunk, épp csak kóstolgatjuk a másikat és az Amphitryont, hogy majd a műhelymunka végén színpadképes akármivel álljunk ki a nagyérdemű elé.

Szóval lehet, hogy nem passzol a ruhám, de a kistáskámban ott lapul a Kindle, rajta meg a Kleist-szöveg, ami az idei Tea for Two workshop kiindulópontjaként szolgál. De a három óra alatt még hűsölhet az olvasó, ma még nem nyúlunk hozzá. Hűsöl a Kindle, izzad a gyermek. A Vasvári tornatermében rekkenő hőség van, de a k2-s fiúk frissek és üdék, és állítólag menők is mostanság színházilag, erre már első nap is rájövünk kicsit. De azért ne bízzák el magukat.

Ma, vasárnap, ismerkedős-koncentrációs-csapatépítős gyakorlatokat végzünk. Megpróbálunk egymásra figyelni és elfogadni azt, hogy ez mennyire nehéz feladat. Egyperces belső történést olvasunk le egyikünk arcáról, mozdulatokat, apró gesztusokat utánzunk, majd megpróbálunk közösen, egyszerre megállni. Egy-egy gyakorlat közben néha erre a blogbejegyzésre gondolok, a félperces szünetekben mondatokat fogalmazok meg, és elképedek saját tehetségemen, hogy egyszerre két helyre tudok figyelni (később kiderül, hogy azért mégsem megy teljesen a multitasking – például egy előre kitalált mondat sem került be ebbe a szövegbe).

Ma főleg Petya vezet, és olyanokat mond, hogy nem önmagunkra, hanem egymásra, nem az én-re, hanem a mi-re kell figyelni ezekben a gyakorlatokban. Tízen járkálunk fel-alá a térben és próbálunk egyszerre egy helyben maradni. Szeretném kívülről látni magunkat, a kis köröket és négyzeteket, amelyeket a testünkkel leírunk. Elhangzik a diktátor szó, mire bevillan Walter Benjamin mondása, miszerint a fasizmus esztétizálta a politikát, a kommunizmus pedig politizálta a művészetet. Már a színházpolitiká(ko)n meg a művészet demokratikusságának lehetőségein agyalok, mire vezetőink leállítják bolyongásainkat.

Éjfélkor Macskák esernyővel koncert, a jelenlét kötelező!

(Tea for Two workshop Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével, 1. nap)

Fotó: Fedor Ilka