Kapunk a szegénység történeteiből

Székely Örs

Nem kis feszesség van abban, ahogy álldogálunk a Régi Zsinagóga előtt több mint fél órát várva arra, hogy elkezdődjön az előadás, és ez a hangulat nem ül le, nem is foszlik szét Horváth Csaba nagy szereplőgárdát felvonultató rendezésében. A színpadon pattanásig feszült mindenki, így kezdődik: jól helyre került és megspórolt mondatokat hallunk, a koreográfia pedig széles skálán mutatja meg a szereplők közötti viszonyok érzékenységét, kapcsolataik összegabalyodását. Amott van egy, a szavaival folyton mentséget kereső Marmeladov is, ő többnyire részeg, neki-nekidől egy prostituáltnak, nem áll meg egyedül, kitartják őt a női lábak.

A dinamikával nem spóroló kezdés után azon kapjuk magunkat, hogy Raszkolnyikov tusakodása mellett a szegénység más történeteit szinte olvasásszerűen látjuk: hogy őrül meg a mentségekbe, magyarázatokba kapaszkodó Katyerina Ivanovna, miközben szürreális énektanárként lányait vezényli az utcán; mit reagál Dunya és édesanyja a trükkjeit felvonultató Luzsin ellenében, aki a leendő sógor lakásában is csak saját elejtett bankjegyeire hajlandó lépni, annyira undorodik. Vagy utolsó nekifutásból hogyan kíséri végig Raszkolnyikov bűnhődésének fázisait a tükörkép Szvidrigaljov öngyilkossága, mint késleltetett ekhó.

A mellérendelt történetek között lassan Raszkolnyikov sorsa is kibomlik. Narráció, cselekvés, tér, egyszer testeket mozgatnak, másszor matracokat; mindez támasz, akadály, így határolja be a többi színész az éppen cselekvőnek a mozgásterét. Fontos, hogy ki hogy dominál egy adott helyzetet. Míg Porfirij kizárólag retorikájával csalja lépre Raszkolnyikovot, addig Szvidrigaljov főképp testileg érvényesül.

A színészek teste ugyanakkor akusztikusan jelen van, az előadásban többszólamú betétek szólalnak meg, a görög kar villan be, és az, hogy ilyenkor ezek a testek teljesen alárendelik magukat valaminek, talán a cselekményben ha számos mellékszállal is, de elkerülhetetlenül bekövetkező sorsszerűségnek. A színészi játéknak ebben az előadásban szerintem ez is kihívása: folyton váltakoztatni a csillogó egyéni karakterek energiáit azzal a szereppel, melyet a térben ’csak’ testként, hordozóként töltenek be.

(Forte Társulat: Bűn és bűnhődés)

Fotó: Révész Róbert