Tyúkólak kínzó vágya

Székely Örs

Jó sokan állunk sorban megint, hogy jegyet vehessünk az utolsó római császár tyúkólként fungáló archívumába. Romulus Augustulus koszos köpenyben, morogva invitál be hajlékába és már témánál is van: hogy is teljesítettek ma kedvenc tyúkjai? Míg a Juliusok, Flaviusok részéről semmi kézzel fogható, az a barbár Odoaker rögtön kettőt is tojik, s mint lenni szokott, Marcus Aurelius szépít egy tojással, egyszerre megmentve a haza becsületét.

A reggeli idillbe már csak egy frontról szalasztott katona rondít be, hogy a közelgő germán hordákról hírt adhasson, de a császár ajtónállói hamisítatlan profizmussal kezelik az ügyet, ügyfélkapu, sorszám, birodalmi fogságbaesési pecsét. És ettől fogva az előadásban nincs megállás: a csapat változó sikerrel trollkodja szét azt, amit a birodalomban még nem vittek el a germánok. Néhol teljesen velük tudok menni (ajánlom Mares hadügyminiszter megamonológját a csónakkérdésről), máshol meg már gondolatban kívánom el valahova a századik ’több tiszteletezést’. Mindenesetre az első felvonás, még ha végére kicsit el is ül, megmutatja, hogy politikai szatírát csinálni, igen, így is lehet.

Szünet után viszont az előadás hirtelen bekomolyodik, kiderül, hogy Romulus császár semmittevése mögött nem kisebb dolog, mint a Birodalom elveszejtésének szándéka és egy igencsak csinos anarchizmus rejtőzik, és visszakézből szereli le felesége, hadvezére, leghűségesebb generálisa és lánya érveit azzal kapcsolatban, hogy a hazaszeretet miért káros dolog, hogy miért alapszik erőszakon és elnyomáson.

Tiszta, jól játszott részek ezek, és ha az első felvonásban meg lehetett volna ágyazni a csak most felmutatott gondolati és magánéleti mélységnek, akkor egy nagyon szép szerkezetű előadás bontakozna ki; láthatóvá válna, ahogy a komédia és a kabaré egy csavarásra alakul át valami mássá, és talán feszesebb és hitelesebb lenne, ahogy a záró jelenetben Odoaker és Romulus beszélgetnek a hazáról, a hatalom természetéről és az import leghorn tyúkokról.

(k2 Színház: Bakfitty)

Fotó: Révész Róbert