Amphitryon monológja

Dohy Anna

Ma lelkizéssel kezdtünk, mert az első fél órában még nem a miénk volt a terem. Arra kerestük a választ, hogy az Amphitryon melyik gondolatához, problémájához tudunk kötődni egy személyes élményünkön keresztül. Sok elgondolkodtató történetet hallottunk, mindannyian közelebb kerültünk kicsit egymáshoz, de végig igyekeztük a dráma szövegét tartani a beszélgetés fókuszában. Az erősítés azért ma sem maradt el, sőt a nindzsás játék is előkerült.

Összehasonlítottuk Amphitryon monológjának kétféle változatát (III. felvonás, 1. jelenet), így próbálva meg jobban megérteni a megcsalt férjben dúló érzelmeket. A két változat sok szempontból szöges ellentéte egymásnak: míg az elsőben Amphitryon mindenkit a pokolba kíván maga körül, és a környezetén vezeti le a feszültséget, addig a második verzióban egy magányosan tipródó, küszködő, társaságra vágyó, ezért aztán sokkal emberibb figura jelenik meg.

Próbáltuk elképzelni, hogy mindezt hogyan jelenítenénk meg egy mozgást és szöveget egyaránt tartalmazó jelenetben. Egy ember darálja a szöveget? Vagy osszuk fel részekre, és többen mondják el? Hogyan jelenítsük meg, hogy már csak ez a monológ, a saját fejében kavargó gondolatok azok, amiket Amphitryon minden kétséget kizáróan a magáénak érezhet, hiszen külseje, neve, identitása, háza és asszonya is valaki más kezébe került?

Az elméleti beszélgetést a tegnapi jelenetek javított verziójának bemutatása és további csiszolása követte. Kezd egyre jobban körvonalazódni, hogy hol kell még lefaragni, mi az, ami tegnaphoz képest szépen kitisztult, mivel nem érdemes próbálkozni, és mi az, ami biztosan beválik, hiszen már a második próbát is kiállta.

Nagyon kegyes gyilkosaink vannak, még ma sem halt meg senki. Vagy csak nagyon ravaszak.

(Tea for Two workshop Hegymegi Máté vezetésével, 4. nap)

Fotó: Török Erika