Gyüszmékölni

Balázs Nóra

Szerda a korábban emlegetett utolsó napok napja, amikor a workshop-bemutató teljes fontosságával és teljesítménykényszerével végre a nyakunkba szakad. Urbán hajnali háromnegyed kilenckor azzal fogad a Zsina kertjében, hogy most akkor össze fogjuk rakni a műsort, ez lett a fedőneve tudniillik a bemutatónak. Gyorsan végigpörgetjük az elmúlt napokban tárgyalt témákat, találó, probléma-centrikus megfogalmazásokat keresünk hozzájuk, minduntalan elismerve, hogy azért jó lett volna még beszélgetni róluk. 

Ma hálásabb fotótéma vagyunk, a színpadon gyors egymásutánban váltják egymást Amphitryonok és Alkménék: ha te én vagy, akkor én ki vagyok? Ha egyformák vagyunk, ugyanazok a jogaink is? Hogyhogy nem tűnt fel neked, hogy ő idegen? Milyen alapon hoznak mások döntéseket helyettem? Kérdések egész sora fogalmazódik meg, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a dráma problematikája könnyen kapcsolatba hozható korábbi beszélgetéseinkkel.

A két leggyakrabban elhangzó instrukció ma főleg a tempóra vonatkozik: az abáljátok! a gyors, energikus játékot, a gyüszmékölés pedig egyfajta jelentés nélküli, nyugis szöszmötölést takar(hat). Gyüszmékölünk és abálunk hát lelkesen, ez esetemben a szorgos jegyzeteléstől a szöveghúzáson át a rendező társalkodónője (aka dramaturg) szerepig sokféle feladatra kiterjed. Beigazolódni látszik a hőség–produktivitás kapcsolatáról szóló feltételezésem is: a terem hűvösében eddig nem tapasztalt pörgés, jeleneteket találunk ki, rakunk össze, tisztázódnak a ki mikor honnan hova menjen típusú dilemmák is. Mikrofonok is előkerülnek, András még egy narrátorszerepet is kitalál nekem, úgysem olvastam fel soha közönségnek láthatatlanul.

A hirtelenjében összeállt munkabemutatóban közönségbosszantás és önirónia nyugodtan elfér a társadalmi problémák tematizálása mellett. Noha nem minden izgalom nélkül, de ez is meglett, sőt Urbán András kezdeti jóslatai ellenére egyáltalán nem éreztük rosszul magunkat az elmúlt napokban.

(Tea for Two workshop Urbán Andrással – 4. nap)

Fotó: Török Erika