#fiatalos #frappáns #fasza

Kovács Bea

Én csak a hashtag-eket írom, a k2 előadásában hangzik el egymás után ez a három szó. És tényleg az. A csapat, az attitűd, a Züfec. Bulgakov Színházi regénye eldrámásodik, és az adaptációban kiéleződnek a mindenkorinak bizonyuló színházi problémák, az áthallásosság pedig jelzi, hogy csak az idők változnak, a viszonyok nem.

Mihez kezdjen az drámaírójelölt, ha senkinek nem kell a darabja? Vagy kell, de mégsem. Nem pontosan úgy. Kicsit húzva itt-ott, kevesebb könny, semmi halál. Optimizmus. Ez kell a színházba. Ezt akarja a néző. Hát tudjátok mit? Akkor megcsinálom magam!

A Züfec úgy tud ön- és metareflexív lenni, az alkotásról és a színház mibenlétéről beszélni, hogy közben végig könnyed marad, nem érezni, hogy két és fél órája izzadunk a kissszínházban. Benkó Bence és Fábián Péter szeretik a műfaji közhelyeket, lubickolnak is benne rendesen, egyik gegről a másikra ugrándoznak. Nekem teljesen bejön a humoruk, ezért végigkacagom az előadást, néha csapkodom a lábam a nevetéstől vagy elismétlek magamban egy-egy mondatot, mert olyan jól hangzik. De félő, hogy ha valaki nem tud ráhangolódni erre a humorra, kívül marad.

Domokos Zsolt telitalálat a vékonydongájú wannabe művész szerepében, a szereposztása egésze testhez simuló, Kautzky-Dallos Máté dramaturgi munkája külön dicsérendő. Valahol az előadás elején lerepül egy papucs a színpadról, amit visszahajítanak. A Züfecbe ez is simán belefér. Aki csak most ismerkedik a k2 Színházzal, már érteni véli, miért is ők idén a díszvendégek.

(k2 Színház: Züfec)

Fotó: Révész Róbert