Játsszák: Pető Kata, Petrik Andrea, Formán Bálint, Sztarenki Dóra, Kárpáti Pál, Tolnai Hella, Kőszegi Mária, Hajduk Károly Jelmez: Szabó Márton István Fény: Bredán Máté Zenei munkatárs: Formán Bálint A rendező munkatársa: Tési Dóra Író, rendező: Pass Andrea
A Napraforgó egy vidéki kisvárosban játszódó történet, ami az iskola, a templom és a belvárosi pláza vonalán mozog. Ha létezik polgári dráma, akkor ez amolyan kispolgári darab. Egy fiatal pár, egy nem működő házasság, egy ház, amelyet el fognak veszíteni és egy elhatalmasodó betegség. A szőnyeg alá söpört kudarcok, ki nem mondott vádak, elfojtott indulatok mérgezik az otthon légkörét. Az egymástól elhidegült pár a problémáktól kábultan éli mindennapjait, amit egy tíz éves gyermek éberen figyel. Történetünk felnőtt szereplői beteljesületlen vágyakat vonszolnak magukkal nyugtalan életük során, megoldások helyett átváltoztatják személyiségüket, van, aki furcsa betegségeket produkál, hogy érthetetlen tünetek mögé rejtőzzön el a világ és önmaga elől. Az előadás egy kortünetre fókuszál, amelynek nemcsak tragikumát mutatja meg, hanem abszurditásából adódó humorát is, a felnőttek és a gyerekek szemszögéből egyaránt.
 Fotó: Dömölky Dániel
„Lélektanilag pontos, színpadilag hiteles, igazi színház. Egyszerre mély és elemző: remek szituációkban látjuk a gyerekcsapatot, a családot, a tanár-gyerek-család interakciókat, a fásult apát. Pass Andrea kiválóan vezeti a színészeit. (...) Az előadás saját életünket, tapasztalatainkat segít felidézni, azokat a sebeket, amelyeket mások okoztak és másoknak okozunk. Nem tudjuk, milyen felnőtt lett ez a kislány, csak sejtjük: mély sebeket kapott.” Tompa Andrea: Napraforgó, Magyar Narancs
„Pass Andrea szövegeinek, színházi gondolkodásának megkülönböztethető sajátossága, hogy valóban induktív módon dolgoz fel egy problémát, és bár nyilván vannak állításai egy adott konfliktusról előre is, a színházat vizsgálati módszerként, kérdésfeltevésként használja – ahogy persze a mindenkori jelentős színházcsinálók, a maguk módján. És nagyon szeretem, hogy nem válaszolja meg az általa oly szépen feltett kérdést, azt meg pláne szeretem, hogy én sem tudom megválaszolni azokat. Nem tudjuk, a Napraforgó szereplőinek mi lenne jó vagy rossz. Tény, hogy konfliktus van. A konfliktus bekerül az emberbe. Formálja. És bár a történet során minden szereplő bejár egy utat, a konfliktusra akkor sem lesz megoldás.” Proics Lilla: Boldogtalan család a maga módján, Revizor
www.fugeprodukcio.hu
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg. Támogatók: Staféta, Budapest Főváros Önkormányzata, Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., Füge Produkció, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
|