Előadók: Raubinek Lili, Molnár Csaba Koncepció: Martin Schick / Laura Kalauz A magyar szöveget fordította: Molnár Alexa Produkciós vezető: Vámos Janka, Erős Balázs Rendező: Molnár Csaba
2015-ben, a MU Színház és a SÍN Kulturális Központ közös szervezésében első ízben megrendezett OPEN Fesztivál programjában szerepelt Martin Schick és Laura Kalauz közös alkotása, a CMMN SNS PRJCT (Common Sense Project). A CMMN SNS PRJCT során a nézők betekintést nyerhetnek egy rendhagyó aukcióba, melynek során kalapács alá kerül az előadás szerzői joga is, amire Molnár Csaba tett szert, aki előadóként és alkotóként is közel áll az OPEN Fesztivál szervezőihez, ezért vállalták, hogy az ő rendezésben létrehozzák az előadás magyar adaptációját 2016 novemberében, a Fesztivál második szériájában.
 Fotó: Csányi Krisztina
„Privát emberként, átlagos nézőként ültem be az előadásra, mit sem sejtve arról, hogy egyik pontján a nézőknek lehetőségük nyílik kezdetben egy fiktívnek tűnő, de igenis valós aukció keretén belül licitálni. Én is licitáltam, belementem a játékba, aztán a végén rájöttem, hogy ez nem is annyira játék, hanem komoly… Ez az előadás, témáját és formanyelvi megoldásait tekintve nagyon komplex, átgondolt, de ugyanakkor trükkös és játékos. Jó érzés nézőként részese lenni és felelősséget vállalni egyénileg és kollektíve egyaránt.” Aktivizáló perspektívaváltás – Villáminterjú Molnár Csabával, szinhaz.org
„Kortárs zsibvásár a színpadon, avagy hogyan kössünk szórakoztató üzletet egymással és az előadókkal egy furcsa táncelőadáson. (…) Kukkolók és résztvevők egyszerre lehetünk. Kaphat bárki kínai vécékefét, vízforralót, gyöngyöket, amire szüksége van, és cserébe feladatot is. Fel kell öltöztetni a rajtunk lévő ruhadarabokból a performereket, vagy rajtaütésszerűen ki kell találni, miből vannak a párbeszédek, amelyek a cseregesztusok és hétköznapi helyzetek közé szövődtek észrevétlenül. Játszunk és játszanak velünk, miközben a kortárs tánc is reflektál önmagára, sok humorral.” Artner Sisso: CMMN SNS PRJCT, Magyar Narancs
www.sinarts.org www.mu.hu
Támogatók: NKA, MU Színház, SÍN Kulturális Központ
|