Edouard Louis: Leszámolás Eddyvel című regénye alapján, Dr Pataki Pál fordításának felhasználásával színpadra alkalmazta Zöldi Gergely és Rába Roland Előadja: Nagy Dániel Viktor Díszlet-jelmez: Bánki Róza Dramaturg: Zöldi Gergely Rendezőasszisztens: Kis Kádi Judit Producer: Orlai Tibor Rendező: Rába Roland
Apám kétségbeesett. „Fiú ez egyáltalán, vagy mi? Folyton bőg, fél a sötétben. Miért ilyen? Én nem neveltem lánynak, pont úgy bántam vele, mint a többi fiúval!” Fogalma sem volt, hogy engem ugyanezek a kérdések gyötörnek. Ha fiú vagyok, miért nem vagyok olyan, mint a többiek? Miért viselkedem így, miért affektálok, miért gesztikulálok széles mozdulatokkal, miért olyan nőies a beszédem? Nem tudtam, miért lettem ennyire más, és ez borzalmasan fájt.
 Fotó: Fegyverneky Sándor
„Ennek a fiúnak a gyerekkora katasztrófa volt, és pontról pontra részletesen el is meséli, hogy mi történt vele. A saját magával való leszámolásról szól, arról, hogy más tudjon lenni, mint amilyen. Azt vizsgáljuk és mutatjuk meg, hogy valaki hogyan megy tönkre a szülei, a környezete értetlensége miatt, és hogyan küzd ellene.” (Rába Roland)
„(...) veszett világba született Eddy, akinek a számára korán egyértelművé válik, hogy az őt körülvevő, óvónak vagy védelmezőnek éppenséggel nem nevezhető családi és társadalmi kör mit vár el tőle. Azt, hogy pontosan ugyanolyan legyen, mint a többiek, az apja, a bátyja, meg az összes melós a környéken. A kulcsszó és a fő világmagyarázó elv a tökösség, minden és mindenki ennek rendelődik alá. Eddy viszont nem tökös gyerek, legalábbis nem úgy, ahogy az a többiek láthatatlan szótárában megtalálható definícióban szerepel. Nagy Dániel Viktor testközelbe hozza a szűkölő félelmet, amitől bűzlik ennek a világnak a levegője.” Jászay Tamás: Van-e kiút a családi tűzfészekből?, Revizor
A színpadi adaptáció alapjául szolgáló mű: En finir avec Eddy Belleguelle, Copyright © 2014, Édouard Louis, All rights reserved
www.orlaiprodukcio.hu www.fugeprodukcio.hu
14 éven felülieknek!
|