Szereplők: Tartuffe, Pernelle-né: Balog József Orgon: Kancsár József Elmira: Csorba Kata Dorine: Farkas Andrea Cléante: Kosztolányi József Damis: Barnák László Marianne: Göblyös Sára
Jelmez- és látványterv: Papp Janó Smink és haj: Hegyköziné Mohácsi Katalin Technikai munkatárs: Szabó Dani Rendezőasszisztens és súgó: Pávleti Szilvia Rendezte: Herczeg Tamás
„A Tartuffe-produkciók általában azt domborítják ki, hogy az álszent címszereplő mindenkin átgázolva eléri a céljait. A mi előadásunkban nem pontosan ez lesz a lényeg. Manapság ugyanis sok ilyen ember vesz körül minket, és ők nagyon is valóságosak. Sokkal fontosabb ebben a verzióban az egyébként jóravaló Orgon Tartuffe-fel való találkozása. Orgon ugyanis nem tudja, mit cselekszik, nem tudja, hogy a jó szándékát valami gonoszságra akarják használni. A gonoszok nevében látszólagos jót cselekedni ugyanis sokkal veszélyesebb és gyakoribb, mint az eredendő rossz szándék.” (Balog József)
 Fotók: Dusha Béla
Herczeg Tamás rendező szokatlan színházi nyelvvel kísérletezik a Tartuffe-ben. A brechti és a meyerholdi színházi forma izgatta leginkább, így egyes elemeiben ezekből is merít a produkció, ami nem akar másnak látszani, mint amit Moliére megírt, vagyis alapvetően a képmutatásról, mindennapi hazugságainkról szól. Arról beszél – csak kicsit másképp –, hogy képtelenség hazugságok nélkül élni.

www.szegediszabadteri.hu www.reok.hu
Korlátozott nézőszám!
|